A magyar kultúra napját méltatta a KMKSZ Beregszászi Alapszervezete

2017. január 25., 12:10 , 837. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezete január 22-én, vasárnap, a beregszászi Kölcsey Ferenc-emléktáblánál méltatta a magyar kultúra napját.

Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke beszédében elmondta: a kultúra az, ami az embert emberré tette, fejlődésének köszönhető a zene, a tánc, az irodalom, a költészet, így a vers is, amelyet himnuszunkká fogadtunk. Az elnök hangsúlyozta, hogy a különböző társadalmi és szociális mozgások miatt meggyengült európai kultúrának része a magyar kultúra is. És miután a magyarság a Kárpát-medencében letelepedett, azóta erős védőfala volt Európának, mint ahogy ma is az. Nem véletlenül ismerik el íróinkat, költőinket, tudósainkat világszerte – ők mind részei a magyar kultúrának és a magyar nemzetnek. Január 22-én Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt, amely nem sokkal később Magyarország himnusza lett, amely képes összefogni a Kárpát-medencében élő magyarokat vallástól és ideológiától függetlenül. Mint ahogy Molnár D. István elmondta, a magyar himnusz nem a nemzetét élteti, emeli mindenek fölé, hanem az Istent tartja középpontban, hozzá imádkozik.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul beszédében hangsúlyozta: Kölcsey Himnusza megszületése óta képes arra, hogy nemzetünket egységbe kovácsolja, nem kis részben éppen önkritikussága miatt is, hiszen soraiban Kölcsey többször is említi a magyarok bűneit. Mint ahogy a főkonzul fogalmazott, a magyarok mind az anyaországban, mind pedig a leszakított területeken ma is magukénak érzik Kölcsey szavait, és mikor a szükség ideje köszönt a nemzetre, nézeteiket, ellentéteiket félredobva küzdenek a szabadságért, a függetlenségért. Ennek a belső ösztönzésnek köszönhető, hogy a kárpátaljai magyarság képes érdekei érvényesíteni. Szalipszki Endre rávilágított, bár a magyar Himnusz nemzeti érzelmű alkotás, nem mással szemben határozza meg a nemzetet.

„Nem attól vagyok jó patrióta, ha ezt másokkal szemben, mások rovására próbálom megmutatni” – fogalmazott a főkonzul. Mint azt leszögezte, nem hozhat jó eredményt, ha a többség érdekében korlátozzák a kisebbségek keservesen kivívott és elért jogait, kulturális életterét, akár annak árán is, hogy ezzel egyértelműen megsértenek nemzetközi vállalásokat, kötelezettségeket. „A magyar Himnusz az ellenkező szemléletet, a megértést, a toleranciát sugallja követendő célként és útként mások számára is” – hangsúlyozta.

Horváth Zoltán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete Beregszászi Alapszervezetének elnöke beszédében hangsúlyozta: a szervezet célja a fiatalokat arra ösztönözni, hogy őrizzék a magyar hagyományokat és a magyar kultúrát.

A beszédek után Pógár Tamás ihletett előadásában elhangzott Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló leveleknek című verse.

A rendezvény zárásaképpen a vendégek elhelyezték a Kölcsey-emléktáblánál az emlékezés koszorúit.

rsz