Szaunában, lányok társaságában vesztette életét egy kárpátaljai pravoszláv pap

2017. február 8., 18:11 , 840. szám

A boncolás eredményei alapján a pap természetes halál útján vesztette életét: a szombati szaunázás közben szíve hirtelen felmondta a szolgálatot – írja a mukachevo.net.

A kárpátaljai származású Ioann Kornuta a Kijevi Egyházmegye papjaként szolgált, holttestére a Kijevtől nem messze lévő Brovari egyik szaunájában találtak rá a helyiség dolgozói. Mint kiderült, a 26 éves pap könnyű erkölcsű lányokkal szórakozott, akik később ki is rabolták partnerüket. Eltűnt a telefonja, valamint az értékes nyaklánca is, mely a helyszínen lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján még a nyakában volt az érkezésükkor. Egyedül jogosítványát találták meg a zsebében a hatóságok.

Az ügyben a rendőrség eljárást indított.

(mukachevo.net/VV)