Világszínvonal a viski kultúrház színpadán

2017. március 29., 13:54 , 846. szám

A „Visk” Jótékonysági Alapítvány idén hetedik alkalommal szervezte meg az Év embere rendezvényt. Az alapítvány célja a díjjal, hogy elismerésben részesítse azt a személyt, aki a kultúra, a sport, a tudomány, a gazdasági élet vagy akár a civil szféra területén jelentőset alkotott, amivel szűkebb pátriáját szolgálja. A Visk polgárai által javasolt jelöltekből választották ki most is azt a személyt, aki a legtöbbet tette le 2016 asztalára. Mindegy volt, hogy nyugdíjas vagy iskolás, a fontos szempont az volt, hogy viski lakos legyen, vagy a tette és az érdeme Viskhez kötődjön.

A jelöltek között volt csuhékészítő, irodalmár, pedagógus, zenetanár, betlehemes csoport. Mint látjuk, a hetedik alkalommal megtartott szavazáson is különböző szakmák képviselői kerültek a jelöltek listájára, ám egyvalami közös bennük: valamennyien kiemelkedőt alkottak, méghozzá a helyi közösség javára.

A jótékonysági alapítvány által működtetett helyi televíziónak köszönhetően a viskiek az éter hullámain keresztül (is) értesülhetnek a lezajlott, illetve zajló legfontosabb eseményekről. A fiatalokból álló lelkes stáb portréfilmet készített valamennyi jelöltről, melyet két nyelven mutattak be.

A rendezvényt a hagyományoknak megfelelően egy szombat esti komolyzenei koncert előzte meg, melyet az Év embere címre jelöltek tiszteletére szerveznek meg. A koncerten Visken született, magyarországi felsőfokú zenei képzésben részt vevő fiatalok virtuóz játékában gyönyörködhettek a nézők. Czébely Beáta és Bacsi János zongorajátékkal, Jőrös Andrea operaénekkel kápráztatta el a nézőket. Az ifjú tehetségek Kodály Zoltán műveit hozták közelebb a nagyérdeműhöz. A koncert második felében a Miskolc Big Band lépett színpadra. A zenekar világszínvonalú teljesítményével levette a lábáról a közönséget. A repertoárban jazz, swing és klasszikus zenei művek egészen különleges feldolgozását hallhatták. A Miskolc Big Band érdekessége, hogy nemcsak jazzes, de rockos stílus is ötvöződik zenéjükben, ami páratlan zenei élményt nyújt.

Az Év embere szavazásra március 26-án, vasárnap, egy nagyszerű gálakoncert keretében került sor, amelyen fellépett a helyi művészeti iskola egyik növendéke, valamint a Miskolc Big Band és a Sodró együttes énekese, Balogh Marianna egy közös meglepetésprodukciót adott elő.

Iskolák, óvodák, a kórház megsegítése, emlékkiállítás, nyári tábor szervezése, alkotóműhelyek támogatása, célirányos támogatás nehéz helyzetben lévők számára, valamint kulturális programok – a 2016-os esztendő eseményeit értékelve ezeket emelte ki Czébely Lajos, a „Visk” Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Varga Sándor FIFA-menedzser, az alapítvány létrehozója nagy elismeréssel szólt arról a közösségteremtő munkáról, amelyben – nemzetiségtől, pártállástól, egyházi hovatartozástól függetlenül – egyre többen vesznek részt. Azok, „akik felismerték, hogy egy csapat vagyunk – hangsúlyozta az alapító. – Amikor azt mondjuk: »Hajrá Visk!«, akkor valamennyi itt élőre gondolunk.” Összefoglalójában beszélt a nemrég történt tragédiáról, a székház leégéséről. De elmondta, hogy a legnagyobb csoda, hogy nem veszett oda egy élet sem. Varga Sándor kiemelte, hogy az összefogás elkezdődött, köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig segítettek. Szeretnék hamarosan újjáépíteni a közösségnek szánt házat, hiszen az alapítvány székházában nemcsak az alapítvány működött.

A szavazás végeredményeképpen idén az Év emberévé Dikun Anna csuhékészítőt választották, akinek munkáit Ukrajna- és Magyarország-szerte ismerik és elismerik. A II. helyezett Bakkai Éva lett, akinek 28 évvel ezelőtt nagy álma volt, hogy Visken magyar óvoda legyen, ő volt, aki elindította az óvoda létrehozására irányuló tevékenységet a KMKSZ megkeresésére, aki létrehozta az első magyar csoportot a helyi óvodaigazgatóval, s 28 év elteltével Visken tavaly átadták a magyar óvodát. A III. helyezett Markó Emil tornatanár lett, akinek köszönhetően a viski futballcsapat felkerült a megyei bajnokságba. Közönségdíjban szintén Dikun Anna részesült, az alapító különdíját három Erdélyből érkezett önkéntes kapta. A hét év alatt először fordult elő, hogy nem helyiek kaptak különdíjat. Életműdíjban Vaszil Liszik részesült.

EV