Viták a kettős állampolgárságot tiltó törvénytervezetekről

2017. március 29., 12:51 , 846. szám

Szakértői kerekasztal-megbeszélést rendezett a Legfelső Tanács emberi jogi, nemzeti kisebbségi és etnikumközi kapcsolatok bizottsága a kettős (többes) állampolgárság problémájának jogszabályi rendezéséről a bizottság tagjainak, az illetékes parlamenti és kormányzati hivatalok képviselőinek, valamint szakértőknek a bevonásával március 23-án Kijevben. A tanácskozás résztvevői megvitatták Az ukrán állampolgárságról törvényhez benyújtott módosító indítványokat, köztük a Petro Porosenko elnök által jegyzett és a parlamentben sürgősséggel tárgyalt 6175. számú tervezetet.

Hrihorij Nemirja, az emberi jogi, nemzeti kisebbségi és etnikumközi kapcsolatok parlamenti bizottságának elnöke a tanácskozást megnyitva annak fontosságát hangsúlyozta, hogy mielőtt a parlament napirendre tűzne egy emberek millióinak sorsát érintő kérdést, meghallgattassék minden vélemény. Hozzátette: bár hatalmas nyomás nehezedik az általa vezetett bizottságra, hogy a parlament ügyrendi szabályzatának megsértésével tárgyalják a többes állampolgárság kérdésének rendezésére benyújtott módosító indítványokat, a testület a jogszabályok betartásával szándékozik eljárni. Hangsúlyozta, a bizottság tagjainak álláspontja szerint a köztisztviselőknek egyetlen – ukrán – állampolgársággal kell rendelkezniük, ugyanakkor a módosítások nem érinthetik az egyszerű polgárok jogait, megfosztva őket állampolgárságuktól.

Valerij Packan, a bizottság elnökének első helyettese közölte, hogy az elnöki törvénytervezet átdolgozása folyamatban van, s a módosított változatot hamarosan a Legfelső Tanács elé terjesztik.

„Országunk azt állítja magáról, hogy jogállam. Ha az Alkotmányban az áll, hogy senki sem fosztható meg ukrán állampolgárságától, akkor annak így is kell lennie. Ha elkezdjük alsóbb szintű jogszabályokkal módosítgatni az Alkotmányt, annak beláthatatlanok lesznek a következményei” – jelentette ki Brenzovics László parlamenti képviselő, a bizottság tagja.

Az Ukránok Világkongresszusa ukrajnai képviseletének igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a sokakat érintő kérdésben mennyire fontos a jogszabályok és eljárások maradéktalan betartása.

„Ha a korrupcióval akarunk harcolni, a korrupcióellenes jogszabályokat kell módosítani, s nem az állampolgársági törvényt” – tette hozzá Szerhij Kaszjancsuk.

Kaszjancsukkal összhangban a megszólaló szakértők is úgy vélték, a felmerült problémák megoldását a vonatkozó jogszabályok, s nem az állampolgársági törvény módosításától lehet remélni. Például a köztisztviselők kettős állampolgárságának elkerüléséhez a jogállásukat szabályozó törvény módosítására volna szükség. Rámutattak, az ukrán állampolgársági törvény megfelel a nemzetközi követelményeknek, a javasolt módosítások viszont boszorkányüldözéshez vezethetnek a második állampolgárság önkéntes felvételének ürügyével.

Végezetül a tanácskozás résztvevői indítványozták, hogy kérjék fel a Velencei Bizottságot, készítsen szakértői jelentést a 6175. számú módosító indítványról.

szcs