Kárpátalján magasabb az országosnál a menin­go­coccus okozta megbetegedések száma

2017. április 2., 10:05 , 846. szám

A fertőző agyhártya-gyulladásos esetek száma a megyében 1,8 szerese az ukrajnai átlagnak – hangzott el egy minapi ungvári sajtótájékoztatón, amelyről a Zakarpattya Online számolt be.

Összességében az országban tavaly 270 megbetegedés fordult elő, ezen belül Kárpátalján 14.

Larisza Lambruh epidemiológus szakorvos ugyanakkor közölte, 2017 első két hónapja során 10 meningococcusos fertőzést diagnosztizáltak a megyében. A fertőzöttek közül kilenc 14 év alatti gyermek volt. Az egyetlen felnőtt beteg belehalt a kórba.

A legtöbb esetet a megyében – négyet – Ungvárról jelentették. További két-két fertőzés fordult elő az Ungvári és a Huszti járásokban, míg a Munkácsi és a Ilosvai járásból egy-egy megbetegedésről érkezett hír.

A szakemberek ezzel együtt úgy látják, Kárpátalján a helyzet stabil és ellenőrzött.

A kór leggyakrabban az öt év alatti gyermekeket támadja meg, hangzott el. Fő tünetei az émelygés, a hirtelen magas láz, s a bőrkiütés, amely először a kezeken és a lábakon jelentkezik.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)