Benyújtotta lemondását az ukrán jegybank elnöke

2017. április 10., 14:38 , 848. szám

Távozni kíván posztjáról Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke május 10-től, erről hivatalosan tájékoztatta Petro Porosenko államfőt.

Lemondási szándékát Hontareva hétfői kijevi sajtótájékoztatóján jelentette be. Döntését azzal indokolta, hogy csaknem három éve tölti be a tisztséget, de mostanáig nem tudta az ukrán bankrendszer reformját végrehajtani.

Kijelentette, hogy a jegybanknál megszokott módon egy hónappal korábban jelenti be távozását a posztról. Hozzátette viszont, hogy ha a parlament úgy szavaz, kész hamarabb is megválni hivatalától. Hangsúlyozta továbbá, hogy bármikor kész beszámolni a törvényhozás előtt jegybankelnöki minőségében végzett munkájáról.

Hontarevát 2014 júniusában nevezte ki a nemzeti bank élére a kijevi parlament Porosenko elnök javaslatára. A jegybankelnököket Ukrajnában hét évre nevezik ki, ugyanakkor Hontareva hétfői sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy még az eddig letöltött időnél is rövidebbre tervezte maradását a poszton.

A múlt héten az ukrán sajtóban már felröppent a híre annak, hogy Hontareva megválik tisztségétől, ezt azonban a jegybank cáfolta, maga Hontareva pedig nem adott egyértelmű választ az erre vonatkozó újságírói kérdésekre.

A sajtóban számos név felvetődött, mint Hontareva lehetséges utóda, köztük Olekszandr Slapaké, a tavaly decemberben államosított Privatbank jelenlegi vezetőjéé, valamint Ihor Umanszkij volt pénzügyminiszteré és Roman Speké, az orosz Alfa-Bank ukrajnai leányintézményének vezető tanácsadójáé. Hontareva elárulta, hogy már konzultált az államfővel arról, ki legyen az utóda, akit azonban megnevezni nem kívánt.

Múlt csütörtökön aktivisták tüntettek Hontareva háza előtt lemondását követelve, és kerítésére sértő szavakat festettek.

(MTI)