Gőzerővel folyik az útépítés Nagypaládon

Még az idén megnyílhat a határátkelőhely

2017. június 7., 19:50 , 856. szám

A magyar összetartozás napi megemlékezést követően Buhajla József ungvári magyar főkonzul, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke és Bíró Vencel, Nagypalád polgármestere ellátogatott a Nagypalád és Nagyhódos között kiépítendő határátkelőhely területére. A helyi határőrlaktanya parancsnokának kíséretében bejárták a területet, és elégedetten nyilatkoztak a leendő határátkelőhely és Tiszapéterfalva közötti közút kiépítését végző vállalat munkájáról.

Barta József lapunknak elmondta: „E határátkelő megépítésének terve egy „szakállas” projekt. Még alelnökként dolgoztam a Nagyszőlősi Járási Tanácsban, amikor Botos Csaba akkori polgármester nekem ezt a projektet megmutatta. El kell mondanom, hogy ez egy nagyon jól kidolgozott tervdokumentáció, amelyben részletesen és motiváltan le van írva, hogy miért lenne jó az – nemcsak a határ két oldalán elterülő település lakosságának, hanem mindkét szomszédos régiónak a személyes kapcsolatokon túl gazdasági szempontból is –, ha itt átjárható lenne a határ. Nem beszélve arról, hogy egy újabb határátkelő megnyitása egyúttal csökkenti a többi, már meglévő határátkelőhely forgalmát, ami különösen fontos lehet a vízumkényszer eltörlésével várhatóan növekvő forgalom miatt. Azonban hosszú ideje bürokraták asztalai között vándorolt ez a projekt, konkrét előrelépés nem történt az ügyben. A közelmúltban viszont aktivizálták azáltal, hogy Magyarország kidolgozott egy stratégiai tervet a határinfrastruktúra fejlesztésére, amelynek részeként a magyar–ukrán közös határszakaszon tervbe vették több meglévő, működő határátkelőhely korszerűsítését, és újaknak a megépítését. Ennek keretében az itteni határátkelőhöz vezető utat magyar oldalon már meg is építették, náluk a határig a teljes infrastruktúra készen van. Ukrán oldalon viszont fel kell újítani a Tiszapéterfalvát Nagypaláddal összekötő közutat, továbbá a Nagypaládon keresztül vezető utat, onnan pedig egy mezei utat kell aszfaltozott közúttá kiépíteni a községtől a határátkelőhelyig, ez összesen egy 11,5 kilométeres útszakasz kiépítését jelenti. Tavaly, októberben a KMKSZ kezdeményezésére a helybéliek tüntettek a határátkelőhelyért. Emlékeztettük az illetékeseket arra, hogy ez egy könnyen kivitelezhető terv, csak meg kell építeni egy utat és egy határátkelőhelyet. Az út építése Ukrajnára hárul, a határátkelőhellyel kapcsolatos beruházásoknak pedig közösnek kell lenniük. Mégpedig olyan határátkelőhelyet szeretnénk személyautó-, kerékpáros- és gyalogosforgalom számára, ahol egy helyen történne az ukrán és magyar határőrizeti szervek és a két ország vámszolgálatainak a munkavégzése, ezáltal is lerövidítve a határátlépés idejét. A felvetett témával foglalkozni kezdett a hatalom is. Komoly előrelépést jelentett tavaly no­vem­berben, hogy Kárpátalján járt Volodimir Omeljan, Ukrajna infrastrukturális minisztere, aki sok más fontos kárpátaljai fejlesztési elképzelés megtekintése mellett ellátogatott Nagypaládra, a leendő határátkelőhelyre is. Megtetszett neki ez a terv, és támogatásáról biztosított bennünket. A két miniszterelnök budapesti találkozóján aláírt keretszerződésben is szerepelt a határátkelőhely megépítésének terve, amely értelmében ez év végéig, de legkésőbb jövő tavaszra meg is nyílik. Az ukrán kormány az Infrastrukturális Minisztérium kérésére erre a projektre megszavazott 110 millió hrivnyát, amelyből elkezdődött egy nagyon jó minőségű, kétsávos, 11,5 kilométeres útszakasz kiépítése, amelyet a kivitelező cégnek a tervek szerint augusztus végéig be kell fejeznie. Már csak az a kérdés, hogy a határinfrastruktúra mikorra, milyen megegyezés alapján fog megépülni. Jelen pillanatban az útszakasz alapozása, feltöltése zajlik, és egyben dolgoznak az út menti, a csapadékvizet elvezető árokrendszer kialakításán is. Ez egy olyan projekt, amelyben nagyon sok embernek van érdeme mindkét részről, és közös sikerrel kecsegtet.”

Buhajla József főkonzul a helyszínbejárás közben tudósítónknak elmondta: „A 2016 végén lezajlott Hrojszman–Orbán-találkozó egy olyan zárónyilatkozat aláírásával zárult, amelynek része a Nagyhódos–Nagypalád határátkelő megnyitása, természetesen a hozzá tartozó infrastruktúra kiépítésével együtt. A mai napon Barta József alelnök úrral és Bíró Vencel polgármester úrral kijöttünk ide, megnézni, hogy hogyan haladnak a munkálatok, és meg kell mondanom, hogy az ukrán fél tartotta a szavát. Az útépítési munkálatok jelentősen előrehaladott állapotban vannak a korábbiakhoz képest. Én bízom benne, hogy magyar oldalon sem fogunk lemaradni, és a megbeszélteknek megfelelően a nyitásra hamarosan sor kerülhet majd. Mi a túloldalon már kész vagyunk az úthálózattal, az átléptető pontot még ki kell építeni, de azt gondolom, hogy a tervezett időn belül meg fogjuk oldani a feladatot.”

Bíró Vencel, Nagypalád polgármestere szerint: „Az évszázad beruházása zajlik most Nagypaládon. Ezért a hatalmas, állami pénzből végzett munkáért nagy köszönet jár a megyei tanács magyar képviselőinek, hogy ki tudták harcolni, hogy 110 milliót kiutaljon a kormány erre az útszakaszra. Bízunk abban, hogy még az idén, vagy legkésőbb jövő tavasszal megnyílik ez a határátkelő. Ez reményeink szerint jelentős gazdasági fejlődést indít el majd községünkben, új vállalkozások nyílnak majd. Innen két kilométerre termálvízkutunk is van, turisztikai fejlesztésekben is gondolkozunk. De mindehhez először az kell, hogy itt kinyíljon egy kapu.”

Badó Zsolt