Külhoni magyar családi vállalkozások támogatására hirdettek pályázatokat

2017. június 21., 11:40 , 858. szám

A külhoni magyar vállalkozások támogatására 830 millió forint értékben hirdettek pályázatokat – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára múlt pénteken Gyulán.

A határon túli fiatal családi vállalkozóknak szóló háromnapos, képzéssel egybekötött konferencia megnyitása előtt Potápi Árpád János azt mondta: a külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében megjelent három pályázat célja, hogy a magyar vállalkozók lakóhelyükön találják meg a számításukat, és megőrizzék nemzeti identitásukat.

Ismertetése szerint a külhoni magyar családi vállalkozásoknak szóló pályázat 600 millió forintos keretösszeggel jelent meg, elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak szánják. Az elnyerhető támogatás mértéke 4–6 millió forint.

A külhoni induló fiatal vállalkozókat 120 millió forinttal kívánja támogatni a kormány. Ezen a pályázaton azok a fiatalok indulhatnak, akik 1977. január 1-én vagy később születtek, és 2016. január 1. után indították vállalkozásukat. A pályázható támogatás mértéke 2-3 millió forint – számolt be a második pályázatról Potápi Árpád János.

Végül további 110 millió forint áll rendelkezésre a külhoni magyar fiatal vállalkozók együttműködésének támogatására. Erre az alapra azok a fiatal vállalkozók (legalább hárman) nyújthatnak be pályázatot, akik valamilyen közös projekten dolgoznak. Ennél a pályázatnál is 4–6 millió forintra számíthatnak a nyertesek.

A pályázatok benyújtásának határideje július 17.

(MTI/Kárpátalja)