Megyénk vezetői kitüntették Szalipszki Endrét

2017. július 5., 15:32 , 860. szám

Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal és Mihajlo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke múlt csütörtökön a hivatal kandallótermében fogadta Szalipszki Endrét, Magyarország Beregszászi konzulátusának főkonzulját, akinek ahogyan már közöltük, 7 év kárpátaljai diplomáciai tevékenysége után június 30-án lejárt a kiküldetése és a Külügyminisztériumban folytatja munkáját. A kárpátaljaiak nevében egy csésze kávé mellett nem hivatalos légkörben még utoljára megbeszélték a két ország kapcsolatát, a helyi magyarság helyzetét, érintették a „szeparatizmus” kérdését, és köszönetet mondtak a diplomatának az ukrán–magyar jószomszédi kapcsolatok megszilárdítása terén végzett sokéves munkájáért.

Hennagyij Moszkal a megye legmagasabb kitüntetését, a Kárpátalja előtt szerzett érdemeiért Aranymedve díjat adományozta Szalipszki Endrének. Továbbá Soltész István kárpátaljai tájat ábrázoló festményét és egy ukrán hímzett inget, mert, ahogy a kormányzó viccesen megjegyezte, a főkonzul olyan sokat tett az ukrán–magyar jó kapcsolatokért, hogy titkon már biztosan megszerezte az ukrán állampolgárságot is. De az ajándékok sora ezzel még nem ért véget, a magyar diplomata egy névre szóló örökös vízumengedélyt is átvehetett mindazért a számtalan vízumért cserében, amit itt töltött évei alatt kaptak megyénk lakosai.

Mihajlo Rivisz díszoklevelet és névre szóló értékes karórát ajándékozott a magyar főkonzulnak, valamint a két népet összekötő Tisza folyóra emlékeztető konyakot.

A sokéves együttműködés emlékére Szalipszki Endre búcsúzóul hungarikumokat adott át az ukrán politikusoknak.

A baráti légkörben zajlott találkozó végén arra kértük a hamarosan nyugdíjba vonuló anyaországi diplomatát, foglalja össze, milyen tervekkel foglalta el kárpátaljai állomáshelyét, és milyen érzelmekkel távozik. Szalipszki Endre elmondta, hogy 7 évvel ezelőtt konzulként érkezett Ungvárra, aztán úgy alakult a munkamegosztás, hogy Magyarország Ungvári Főkonzulátusán három és fél évet Bacskai József főkonzul helyetteseként dolgozott.

– Az egy másik időszak volt, másképp volt nehéz, mint most. Úgy gondolom, hogy a Bacskai Józseffel végzett együttműködés és a közös munka eredménye volt az, hogy 2014-ben a választások után megbízást kaptam a beregszászi konzulátus vezetésére – emlékezett vissza. – Négy év ungvári tapasztalat után kerültem át Beregszászba, és természetesen a munka részben megváltozott, mert elsősorban a magyar nemzetpolitikával kapcsolatos ügyek kerültek előtérbe, magyarországi támogatásoknak, fejlesztéseknek a koordinálása, emellett nagyon fontos volt, hogy a szórványmagyarság gondjaival is foglalkozzunk, hiszen ebbe a körzetbe tartozik a Rahói, a Técsői, a Huszti járás, és itt a magyarság már szórványban él.

Munkája egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a szórvány számára is tudtak kedvező dolgokat véghez vinni.

– Nagyon szemléletes dolog, hogy 1956-os emlékművet tudtunk avatni Rahón, egy olyan településen, ahol a magyarság igen kis arányban él, vagy pedig az, hogy Huszton olyan együttműködés alakult ki a város mostani vezetésével, amelynek alapján nem pusztán befogadják a magyar rendezvényeket, de készek akár kezdeményezőként is fellépni – meséli Szalipszki Endre. Úgyszintén elmondta, nagy örömére szolgál, hogy éppen a szolgálata vége felé Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos támogatásával és együttműködésével sikerült összehozni a huszti polgármestert és jegyzőt Komárom város vezetőségével. A két város a Bethlen-napok idején testvértelepülési megállapodást fog kötni. Két történelmi városról van szó, Komárom is nagyon gazdag történelmi emlékhelyekben, római kori település volt, legfőbb nevezetessége az erődrendszer, még a történelmi építmények is közel hozzák a két települést amellett, hogy két intenzíven fejlődő városról van szó, tehát ez mindenképpen a huszti magyar közösség előnyére fog szolgálni.

– Megelégedéssel távozom Kárpátaljáról, azt gondolom, hogy a konzulátus, amelyet vezettem, pontosan és jól dolgozott, kiváló kollégákkal tudtam együttműködni, jó volt a munkalégkör, ami mindenképpen feltétele a jó munkának. A visszajelzések jók – szögezte le a főkonzul, és bevallotta, meghatotta az, hogy milyen sokan jöttek el a búcsúfogadására, hogyan köszönnek el tőle, rengeteg telefont kap.

– Azt gondolom, hogy miután bekövetkezett Ukrajnában a vízummentesség, ezeknek a gesztusoknak – persze nem szabad a józan értékítéletnek eltűnnie – a jelentős része önzetlen volt, és szintén jó érzésből fakadt.

Megtudtuk azt is, hogy hazatérve Szalipszki Endre kapcsolatai természetesen nem fognak megszakadni Kárpátaljával, amennyire tőle telik, igyekszik átadni a felhalmozott tapasztalatot, illetve segíteni azokat a kollégákat, akik itt maradnak, ha igényt tartanak erre. Őt ismerve biztosak lehetünk abban, hogy senkire nem fogja magát ráerőltetni, de minden tudását őszintén és nagy-nagy készséggel fogja megosztani.

Rehó Viktória