Soltész Miklós kölcsönösséget kért Romániától a kisebbségpolitikában

2017. augusztus 23., 10:39 , 867. szám

Soltész Miklós kölcsönösségi alapon kérte a román hatóságoktól, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium zavartalan működéséhez.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy múlt csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatón beszélt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Magyarország tesz azért, hogy a területén élő nemzeti kisebbségek ápolhassák nyelvüket, kultúrájukat.

Elmondta: a Fidesz–KDNP kormány 2010 óta két és félszeresére emelte a nemzeti kisebbségeknek nyújtott támogatásokat, és immár azt is támogatja, hogy a nemzetiségek kapcsolatot tartsanak anyaországaikkal. Megjegyezte: Magyarország azzal is segítette a kisebbségeket, hogy átadta nekik azokat az oktatási intézményeket, amelyek a megmaradásukat segítik.

Az államtitkár kijelentette: Magyarország nem fél a 20-30-ezer román nemzetiségű állampolgárától, inkább büszke arra, hogy a románok nemzetiségként élnek Magyarországon.

Soltész Miklós nyomatékosította: a románok és magyarok közötti együttműködés csak kölcsönösségi alapon lehet jó. Utalt arra, hogy immár egy elsőfokú bírósági ítélet is kimondta: törvénytelenül akadályozta meg a Maros megyei tanfelügyelőség a cikluskezdő osztályok indítását a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban, és gyors megoldást sürgetett az iskola zavartalan működésének a biztosítása érdekében.

Soltész Miklós úgy vélte: ha Románia méltó módon akarja megünnepelni az Erdéllyel való egyesülése centenáriumát, méltányosan és igazságosan kell bánnia a területén élő nemzeti kisebbségekkel. „Őket nem megfélemlíteni, hanem segíteni kell” – fogalmazott az államtitkár. Azt is hozzátette: „Nem a magyarok között kell keresni az ellenséget. Az délkeletről jön, és a teljes kereszténységet veszélyezteti.”

„Románia vezetőinek hatalmas felelősségük van abban, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország megtett az elmúlt években a nemzetiségek irányában” – jelentette ki Soltész Miklós.

(MTI/Kárpátalja)