Egy nem állami rendelőintézet Tiszaújlakon

„Ha igénylik, lelki támaszt is nyújtunk a pácienseinknek”

2017. november 12., 14:45 , 878. szám

A Tiszához simuló határnagyközség központjában, a Beregszász–Nagyszőlős főútvonal mentén magasodik a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ Tiszaújlaki Kirendeltségének tetszetős és jól karbantartott, egyemeletes épülete. Folyosóin, az ott kihelyezett pannókon – nagy többségükben szépséget és nyugalmat árasztó természetfotókon – lélekápoló bibliai igeversek olvashatók, túlnyomórészt magyar nyelven, melyek Isten biztató szavait sugározzák a betegségük miatt aggódó páciensek felé. Ám az intézmény nem csak ezek tekintetében különbözik az állami egészségügyi intézményektől.

– 2003. augusztus 5-én nyíltunk meg a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ által egy magánvállalkozótól megvásárolt régi, 1943-ban tető alá került gazdasági épületben. Majd a központ önerőből szépen felújította, és emeleti résszel bővítette ki azt, belső terét pedig teljesen átrendeztük, átépítettük – tájékoztat dr. Blinda Iván gyermekgyógyász, az intézmény főorvosa. – Azóta 33 131 beteg legalább egy alkalommal megjelent itt, de sokan – érthető okokból – visszajárnak. Rajtam kívül egy családorvos, két nőgyógyász, egy röntgenológus, egy ultrahangvizsgálatokat végző orvos, egy laboráns, külön egy röntgenlaboráns, illetve három nővér fogadja itt a betegeket, s egy köztisztasági munkáért felelős munkatárs egészíti ki a személyzetet. Szerdánként pedig dr. Vaczkó László belgyógyász, a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ főorvosa, valamint dr. Oroszi Pál, a központ onkológusa is rendelést végez itt. A családorvos, az ápolónők és a laboránsok főállásban dolgoznak itt, a többiek másodállásban végzik a munkájukat, köztük én is. A főállású alkalmazottak, illetve én mindennap, a többi másodállású munkatárs pedig a hét bizonyos napjain fogadja a pácienseket. Az alkalmazottak kisebb része helybeli lakos, a többség viszont más településekről ingázik tömegközlekedési járművel vagy saját gépkocsival, de mindenképpen önerőből kell megoldaniuk az utazást.

– Nem jelent pluszmegterhelést a másodállásban végzett munka? – érdeklődöm.

– Kétségtelenül pluszmegterheléssel jár együtt, ám figyelembe véve a keresztyén egészségügyi központ lelkiségét, ez a teher nem is számít annyira elviselhetetlennek – kapom a választ.

Beszélgetőtársamtól megtudom, az orvosok és a páciensek számára egyaránt könnyebbséget jelent, hogy a betegek fogadása előjegyzés alapján történik, így elkerülik a tömegrendelést, a zsúfoltságot. Ennek köszönhetően a páciensek számára is komfortosabbá teszik a kivizsgálást. Az orvosok és a betegek számára pedig egyaránt nagyon fontos, hogy elegendő idő jusson a páciensekkel való elbeszélgetésre, az alapos kivizsgálásukra, az anamnézisre, vagyis a kórtörténet feltárására, a pontos diagnózis felállítására, valamint a megfelelő kezelési mód megállapítására. Természetesen minden beteg egyedi elbírálást igényel, van, akinek az esetében gyorsan meg tudják hozni a szükséges döntéseket, de vannak, akikkel 15, 20, 30 percig kell foglalkozniuk, hogy felállítsák a diagnózist, és rájöjjenek, milyen terápiára van szükségük az adott betegeknek. S ugyancsak fontos, hogy alkalmazottaik magyarok, vagy tudnak magyarul is, könnyen megértik magyar betegeiket is, akik anyanyelvünkön jobban el tudják magyarázni panaszaikat. A legtöbben szív- és érrendszeri problémákkal küszködnek, őket követik számban az emésztőszervi megbetegedésekben szenvedők, valamint a légzőszervi panaszokkal hozzájuk forduló páciensek. A Beregszászi, a Huszti és a Técsői járásokból érkezők mellett – természetesen – a Nagyszőlősi járásból érkeznek a legtöbben. A kirendeltség helyszínének a megválasztása során pedig épp azt vették figyelembe, hogy közelebb hozzák az egészségügyi szolgáltatásaikat a Munkácstól távolabb lakó betegekhez, Beregszász vagy Nagyszőlős helyett pedig azért esett a választás Tiszaújlakra, mert a két említett városban járási kórház is működik, s Tiszaújlakra ráadásul könnyebben eljutnak a tiszaháti településekről érkező páciensek.

– Milyen gépparkkal, illetve laboratóriumi felszerelésekkel rendelkeznek, és milyen laborvizsgálatokat tudnak elvégezni? – váltok témát.

– Berendezéseinket a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központtól kaptuk, kapjuk. A laboratóriumi felszereléseink megfelelnek a követelményeknek, el tudjuk végezni az általános vér- és vizeletvizsgálatot, a vér biokémiai elemzését, a vércukorszint-mérést. A műszerparkunk egységei vezető nyugati orvosieszköz-gyártó cégek termékei. Minden orvos rendelkezik számítógéppel, és van egy központi számítógépünk a betegek adatainak a tárolására.

– Végezetül érdekelne: miben nyilvánul meg a kirendeltség keresztyén jellege?

– Egyházi intézmények esetében – legyenek azok akár oktatási, akár egészségügyi intézetek – az egyik fő feladat, hogy eljuttassuk az emberekhez Krisztus igéjét. Mi is, ha a betegünk igényli, akkor lelki támaszt is nyújtunk neki – zárja szavait dr. Blinda Iván.

Lajos Mihály