Engedélyezték a díjemelést az Ukrtelekomnak

2017. november 29., 18:21 , 882. szám

A hírközlés és informatizálás állami felügyeletét végző nemzeti bizottság határozott a vezetékes telefonszolgáltatások díjainak átlagosan 8,3%-os emeléséről – közölte az Interfax-Ukrajina nyomán az Ekonomicsna Pravda.

A dokumentumot továbbították ellenjegyzésre az Igazságügyi Minisztériumba. A döntés alapján a városokban 7,1%-kal, faluhelyen 16%-kal emelkedhetnek a díjak, a költségvetési intézményeknek a városokban 9%-kal, faluhelyen 27%-kal kell majd többet fizetniük.

„A változtatásokat a gazdasági helyzet indokolta, és lehetővé teszik az üzemeltető számára, hogy a szolgáltatások díja közelebb kerüljön az önköltségükhöz” – kommentálta a döntést Mihajlo Suranov, a szolgáltatásokat nyújtó Ukrtelekom kommunikációs igazgatója.

Az igazgató emlékeztetett, hogy legutóbb 2017. január 1-jétől, átlagosan 5–11%-kal emelkedett a díjak felső határa a szolgáltatások 2015 negyedik negyedévi önköltsége alapján.

Emellett az Ukrtelekomnál vonalas telefonszolgáltatásra előfizetők száma 2016-ban a városokban 11%-kal, falun pedig 20%-kal esett vissza, míg 2017 első negyedévében további 11%, illetve 7% volt a csökkenés.

Suranov szerint a vonalas telefonszolgáltatások jelenleg hatályos díjai elmaradnak az önköltségtől. A mostani emelés következtében a városi előfizetők esetében 3 hrivnyával, falun 5 hrivnyával kell majd többet fizetni.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy 2017 első felében az Ukrtelekom nettó nyeresége 355,3 millió hrivnya volt, ami kis híján a duplája a 2016 azonos időszakában elért eredménynek. A részvénytársaság nettó bevétele a vizsgált időszakban 1,5%-kal csökkent, és 3,154 milliárd hrivnyát tett ki.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)