Tisztújító közgyűlést tartott a KMKSZ ISZ

2017. november 29., 13:58 , 881. szám

A kárpátaljai magyar fiatalok jövőjüket Kárpátalján képzelik el. Erről tanúskodott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) november 25-én megtartott évértékelő tisztújító közgyűlése. Az eseménynek helyet adó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában 31 alapszervezet 176 ifjú küldöttje vett részt.

Az eseményen Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntőbeszédében afeletti örömét fejezte ki, hogy a három évvel ezelőtt újjáalakult ifjúsági szervezet működik és dinamikusan fejlődik. Az elnök hangsúlyozta, hogy minden nemzet a múltnak, a jelennek és a jövőnek a szövetsége. Tehát közös a teherviselés és közös a harc. Az elkövetkező időkben a fiataloknak is meg kell majd vívniuk azt a harcot, amit elődeik is folyamatosan megvívtak a nemzet megmaradása érdekében. A politikus szerint fontos, hogy a fiataloknak legyen egy olyan szervezetük, amelyben közösen gondolkodnak, és elsajátítják az érdekképviselethez szükséges dolgokat. Egyre nagyobb viharfelhők gyülekeznek ugyan a kárpátaljai magyarság felett, de nem szabad megijedni, meg kell vívni harcainkat kultúránk, iskoláink megőrzése érdekében, különben elveszíthetjük mindazt, amink van. Kiemelte, hogy az utóbbi időben a nehézségek ellenére sok pozitív dolog is történik: fejlődnek a magyar iskolák, óvodák, fejlődik a vidék magyar kulturális élete, beindult egy új gazdasági program, mely által sokak számára tudnak segítséget nyújtani az itthon való boldogulásban. „Fel a munkára, lesz mit tenni!” – hangsúlyozta Brenzovics László, bízva abban, hogy a két szervezet kapcsolata a jövőben is harmonikus marad. Biztosította a fiatalokat, hogy a KMKSZ igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy méltóképpen tudják az ISZ-esek képviselni a kárpátaljai magyar ifjúságot.

Torzsa István beregszászi magyar konzul beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem az a baj, ha elmennek a fiatalok, hanem az, ha nem jönnek vissza. Szerinte szükséges, hogy minél több tudást szerezzenek a fiatal generációk, ám azt – felelősséget érezve hazájuk iránt – itthon kell kamatoztatniuk. A konzul kiemelte, hogy Kárpátalján az emberek mindig békességben éltek és fognak is élni, ha hagyják. A most kialakult kisebbségi jogvédő harcban nemcsak az iskoláknak, hanem az egyházaknak is küldetésük van, hiszen az egyház is erős nemzetmegtartó erővel rendelkezik. Magyarország igyekszik mindent megtenni azért, hogy a kárpátaljaiak szülőföldjükön találják meg boldogulásukat – jelentette ki a konzul.

Rezes József, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Egyházügyi Osztályának helyettes vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy a KMKSZ ISZ az egyik legdinamikusabban fejlődő és legjobb eredményeket elért ifjúsági szervezet ma Kárpátalján. Elmondta, hogy terveik között szerepel még ebben az évben létrehozni a kárpátaljai nemzetiségi ifjúsági szervezetek tanácsát. Olyan erős nemzetiségi ifjúsági ernyőszervezetet szeretnének, amelynek lesz ereje ahhoz, hogy beleszóljon a kárpátaljai nemzetpolitikába – fogalmazott Rezes. „Véleményem szerint ebben a magyar ifjúsági szervezeteknek kell a legtöbbet vállalniuk. Kívánom azt mindenkinek, hogy merjünk álmodni, merjünk nagyok lenni. Tiétek a jövő!” – hangsúlyozta a helyettes vezető.

Kiss András, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke az egységre hívta fel a figyelmet: „Együtt mindig erősebbek vagyunk, anyaországi és külhoni ifjúsági szervezetek. Azt kívánom, hogy a jövőben együtt gondolkodva tudjatok a napi nehézségektől felállni és munkálkodni.”

Vince Géza, a Fidelitas alelnöke szerint a kárpátaljai magyarság jövője szempontjából fontos a KMKSZ ISZ tevékenysége. A szervezet meghatározó szereplője lett a kárpátaljai magyar ifjúsági közéletnek és nemzetpolitikának. „A Fidelitas részéről fontosnak tartjuk a szélsőségektől mentes magyar–magyar kapcsolatokat, melyek előreviszik nemzetünk ügyét. Szeretnénk az a szervezet lenni, amelyre szövetségesként és barátként gondoltok” – fogalmazott az alelnök.

Tőke Ervin, az erdélyi MINTA elnöke kiemelte, hogy az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat kiemelten fontos. Hiszen egymás által töltődni, tanulni, fejlődni tudnak. Fontos megismerni egymást, és meglátni, hogy határon túl ki milyen problémákkal küzd, s hogyan lehet ezek ellen felvenni a harcot.

A köszöntéseket követően Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke beszámolt az elmúlt három év munkájáról. Kiemelte, hogy három évvel ezelőtt egy rendkívül nehéz időszakban fogtak hozzá a KMKSZ ISZ újjászervezéséhez. Hiszen akkor alakult ki az országban a keleti konfliktus, tömegesen kezdték elhagyni Kárpátalját a magyar emberek, főként a fiatalok. De ez nem tántorította vissza a szervezőket. Az elnök beszélt az indulási nehézségekről, a kezdetekről, melyekben a KMKSZ, élén Brenzovics László elnök úrral sok segítséget nyújtott a szervezetnek. A három év alatt közel 1000 fős tagsággal rendelkezik az ISZ. Emellett mély kapcsolatokat ápolnak a külhoni és anyaországi ifjúsági szervezetekkel. Folyamatosan jelen vannak Kárpát-medencei és nemzetközi ifjúsági rendezvényeken. A három év alatt számtalan kulturális programot, sportrendezvényt és jótékonysági akciót sikerült megvalósítaniuk, de igyekeztek aktív szerepet vállalni az új nyelvtörvény elleni harcban is.

A beszámolót követően fényképes diavetítéssel prezentálták a KMKSZ ISZ elmúlt hároméves munkáját. Ezt követően a szervezet köszönő oklevelet adományozott Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ elnökének és Kiss Andrásnak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei IKSZ-elnöknek, akik munkájukkal sokban segítették az ISZ működését és fejlődését.

Az etikai és ellenőrző bizottság beszámolóját követően sor került a tisztújításra. A közgyűlés egyöntetűen bizalmat szavazott az elkövetkező három évre Dobsa Istvánnak, aki továbbra is betöltheti a szervezet elnöki tisztségét. Az elnök javaslata alapján a KMKSZ ISZ alelnökeinek Kardos Albertet, Fábián-Németh Beátát és Horváth Zoltánt választották. A regionális elnöki tisztségekre a következő személyeknek szavazott bizalmat a közgyűlés: nagyszőlősi járási regionális elnök: Tóth Attila; beregszászi járási regionális elnök: Báder Ottó; felső-Tisza-vidéki regionális elnök: Váradi Enikő; munkácsi járási regionális elnök: Simon Dávid; ungvári járási regionális elnök: Hudák Attila.

A szervezet titkársági tisztségeire a következő személyeket választották: Dobsa Evelin – nemzetközi titkár, Vorcsák-Jenei Viktória – kommunikációs titkár, Barta Zoltán – sportügyi titkár. A szervezet ellenőrző bizottságának tagjai Klej Kitti, Mátyus Dávid, Gál Lilla, Cséke Katalin lettek. Az etikai bizottságot pedig Szilbelhar Szabina, Kovács Alexandra, Lőrinc Péter alkotják.

A program végén tortával ünnepelték az elmúlt sikeres három évet.

VE