Márai Sándor: Hol vagyok?

2017. december 6., 08:37 , 882. szám

Ülök a padon, nézem az eget.

A Central Park nem a Margitsziget.

 

Milyen szép az élet, – kapok, amit kérek.

Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.

 

Micsoda házak és micsoda utak!

Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?

 

Micsoda nép! – az iramot bírják.

Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?

 

Izzik a levegő, a Nap ragyog.

Szent Isten! – hol vagyok?

 

A Hol vagyok? című Márai Sándor-vers hátterében egy fontos életrajzi tény áll. Szerzőnk negyvennyolc esztendősen, 1948 augusztusának végén elhagyja Magyarországot, és 1989-ben bekövetkezett haláláig nem is látja viszont. Csak egyszer dönt úgy, hogy visszatér. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hírére elindul haza, de aztán az események alakulása ezt is meghiúsítja: Márai mérhetetlenül csalódott a nyugati hatalmakban, hogy nem segítettek Magyarországnak a bajban.

A Hol vagyok? című rövid költeményt akár az emigráns lét tipikus kifejezésének is mondhatnánk, amennyiben a külföldi tartózkodásra berendezkedett lélek állandó kettősségben él: folyton folyvást összehasonlítja új hazáját a régivel. Ezt a párhuzamos érzelmi viszonyulást mutatja be ez a vers. Mindarról, amiben van, amiben létezik az emigráns, csakis a régi, az elhagyott haza jut eszébe. Ezért látja úgy, hogy a Central Park bizony nem a Margitsziget, a kenyérnek más íze van, ezért hangsúlyozza a vers címe és az utolsó sora is azt, hogy „Szent Isten! – hol vagyok?”

Penckófer János