Márai Sándor: Hol vagyok?
Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet, – kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép! – az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten! – hol vagyok?
A Hol vagyok? című Márai Sándor-vers hátterében egy fontos életrajzi tény áll. Szerzőnk negyvennyolc esztendősen, 1948 augusztusának végén elhagyja Magyarországot, és 1989-ben bekövetkezett haláláig nem is látja viszont. Csak egyszer dönt úgy, hogy visszatér. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hírére elindul haza, de aztán az események alakulása ezt is meghiúsítja: Márai mérhetetlenül csalódott a nyugati hatalmakban, hogy nem segítettek Magyarországnak a bajban.
A Hol vagyok? című rövid költeményt akár az emigráns lét tipikus kifejezésének is mondhatnánk, amennyiben a külföldi tartózkodásra berendezkedett lélek állandó kettősségben él: folyton folyvást összehasonlítja új hazáját a régivel. Ezt a párhuzamos érzelmi viszonyulást mutatja be ez a vers. Mindarról, amiben van, amiben létezik az emigráns, csakis a régi, az elhagyott haza jut eszébe. Ezért látja úgy, hogy a Central Park bizony nem a Margitsziget, a kenyérnek más íze van, ezért hangsúlyozza a vers címe és az utolsó sora is azt, hogy „Szent Isten! – hol vagyok?”
Penckófer János