A kárpátaljai magyarság sorstragédiája a budapesti filmvásznakon

Hétfő este mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban Zsigmond Dezső filmrendező legújabb játékfilmjét, A Sátán fattyát, amely Nagy Zoltán Mihály azonos című regénye alapján készült. A balladisztikus, drámai alkotásban a kárpátaljai magyarság 1944-ben elkezdődött, szőnyeg alá söpört története, szenvedései mutatkoznak meg a főhős, a 16 esztendős Tóth Eszter sorsán, tragédiáján keresztül.

Nagy izgalommal várta a kárpátaljai és a magyarországi közönség Zsigmond Dezső legújabb filmjét, amelyről bátran kijelenthetjük, hogy hiánypótló, remek alkotás született az oly keveset méltatott témában. A film ugyanis több, mint egy regény megfilmesített változata. A vásznon megelevenedik az a múlt, amelyről sokáig hallgattak vagy csak suttogva mertek beszélni szüleink, nagyszüleink.

A film főszereplője a szintén kárpátaljai, ismert és nagyra becsült Tarpai Viktória színésznő, akinek ez volt az első jelentősebb főszerepe a filmvilágban. A művésznő mellett olyan ismert kárpátaljai színészek is szerepet kaptak, mint Kristán Attila, Szűcs Nelli, Trill Zsolt, valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színtársulatának tagjai.

Nagy Zoltán Mihály A Sátán fattya című regénye 1991-ben jelent meg, de több mint 20 évvel később került a hivatásos színház színpadára monodráma formájában. 2017. december 11-én Zsigmond Dezső rendezésében a regényt filmvásznakon is bemutatták. A rendező elmondása alapján az oly keveset méltatott paraszti világot is szerette volna minél hitelesebben ábrázolni. A filmben a drámai történeten túl egy jellegzetes kárpátaljai világ is elénk tárul, bemutatja az elfeledett, 150 000 fős kicsiny magyarság történelmét. Ahogy Eszter, a történet főhőse is számtalan kérdést feltesz magában, a film alatt bejárunk egy belső utat, amely nekünk is segít eligazodni a múltban, hogy aztán a jelenben jobbá tudjuk tenni a környező világot.

A premier után a műről Zsigmond Dezsővel, a film rendezőjével beszélgettünk:

– Miért épp ezt a témát választotta és vitte filmvászonra?

– Az anyaországi világon kívül kifejezetten szeretem a határon túli világot, sokat forgattam Erdélyben, a Gyimesben. Többször megfordultam Kárpátalján is, ott csináltam például az Élik az életüket című filmet. Nagy Zoltán Mihályt már korábban megismertem. A Sátán fattyát Balog Géza barátom adta a kezembe, és az a vélemény alakult ki bennem, hogy ez egy gyönyörű regény, fontos lenne, hogy filmen is megjelenjen, és ezt a gyönyörű irodalmi nyelvet át kell transzponálni a film nyelvére. Ez ügyben az íróval sok érdemi vitát folytattunk. Őszintén megmondom, nem is mindig értettünk egyet. Megértettem, hogy ő mindig ragaszkodott minden ponthoz, vesszőhöz, és mindent úgy képzelt el, ahogy ő annak idején látta, amit ő megalkotott. Azonban ezt ugyanígy filmvászonra vinni nem tudtuk, hiszen ő egy világot, egy vertikumot foglalt a regénybe. Nem volt egyszerű egy író által gyönyörűen kidolgozott művet átdolgozni képpé, filmmé.

– Előre eltervezte, hogy kárpátaljai színészeket szeretne a filmben alkalmazni?

– A színészválasztásban igyekeztem kárpátaljai színészekkel dolgozni, ez nem hiába volt. Szerettem volna, hogy azokat a sorokat, ha azokat a víziókat, azt a képvilágot, amit Nagy Zoltán Mihály megálmodott és én is megálmodtam, azt kárpátaljai színészek jelenítsék meg. Ezért gondoltam Trill Zsoltra, Szűcs Nellire, Kristán Attilára, és akkor ismertem meg egy színészválogatás alkalmával Tarpai Viktóriát, aki szívét-lelkét beleadta a filmbe, nagyszerű színésznek tartom, nagyon nagy tehetség van benne. Örülnék neki, hogyha még a jövőben is dolgozhatnék vele más filmek kapcsán is.

– Bár a történet Kárpátalján játszódik, a filmet mégsem ott forgatták.

– Valóban nem mentünk át Kárpátaljára forgatni, mert azt már a szovjet világ teljesen mássá alakította. Magyarországon megtaláltuk azokat a helyszíneket a nyíregyháza-sóstói múzeumfaluban, amelyek alkalmasak voltak a forgatásra. A környéket is úgy próbáltuk előkészíteni, hogy az tükröz­ze és hűen ábrázolja azt a világot, ami Kárpátalján volt azokban az időkben. Viszont nagyon kicsiny költségvetésből kellett megoldanunk a film készítését. Itt szeretnék köszönetet mondani többek között Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ elnökének, Tilki Attila országgyűlési képviselőnek és a Bethlen Gábor Alapnak, akik által támogatást kaptunk a filmkészítéshez. De így is a tizede volt a rendelkezésünkre álló összeg annak, amire szükség lett volna. Azt gondoltuk, hogy a pénzszűke ellenére is elvállaljuk a film elkészítését.

– Milyen filmet láthat a néző?

– Ez nem egy könnyű film, nem egy hollywoodi mese, ez valóság, még akkor is, ha balladisztikusan van előadva. Én szerettem volna azt a világot folytatni, amit például Sára Sándorék, Szűcs István, Huszárik Zoltán csináltak. A magyar paraszti világot, a magyar parasztfilmet, amit az emberek oly méltatlanul elfeledtek, oly méltatlanul negligáltak. Én azt gondolom, hogy sikerült a film által egy olyan kárpátaljai világot teremteni, amely nemcsak Kárpátaljáról szól, hanem az egész határon túli magyarságról, Magyarországról és a filmbeli nő sorsán keresztül minden megalázott emberről. Ez a film általános érvényű is, mint ahogy az ennek a nőnek a szenvedése, tragédiája is: az orosz katonák megerőszakolják, aztán egy teljes falu fordul ellene. A világ általános érvényű, nemcsak Kárpátaljára vonatkoztatható az alkotás, de egyben azt gondolom, hogy ez a film abszolút kárpátaljai is egyben.

– Van-e üzenete a filmnek?

– Én nem szeretnék üzenetet küldeni semmiféle értelemben, azt szeretném, ha a néző megnézné, és átélné a karakterek  sorsát, de nemcsak a karakterekét, hanem nagyon sok megnyomorított és jobb sorsa érdemes emberét. A mi kis összetaposott világunkat, amit vagy német, vagy orosz bakancsok, de valakik mindig tapostak. Én azt szeretném, hogyha ez az érzés úgy kerülne át a mai magyar és esetleg külföldi fiatalokba is, hogy soha többet ilyen ne legyen. Ilyen értelemben szóljon ez a film a máról, és érjen el az üzenet a nézőhöz, ha már üzenetről van szó: hogy ilyet soha többé.

– Ebben a borzasztó reménytelenségben, amit az alkotásban láthatunk, van-e mégis értelme az életnek?

– Én azt gondolom, hogy van. A film végén a jósnő elmondja a filmbeli Eszternek, hogy milyen sors várható. Az alkotás végén elindulnak egy almáskertben, ahol megfagyott fák között gyönyörű gyümölcsök vannak, mennek tovább a Tisza felé, ott látjuk a csónakot, és miközben a csónakban ül a fiával, elkezd a kamera emelkedni, és a csónak pörög. Az üzenet, hogy ő mégiscsak ott van a csónakban ezzel a fiúval, aki később majd felnő, ahogy a jósnő mondta: felkarolója lesz életének, védelmezője, aki a Sátán fattya volt. A film vége arról szól, hogy mindenek ellenére is élni kell, és mégis csak van szépség az életben: a szeretet, amit majd ez az asszony fog kapni ettől a gyermektől. De ki tudja, hogy hova vetik majd a habok, és a ködben a csónakkal hova érkeznek. Szándékosan hagytuk nyitva a történet végét...

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében A Sátán fattya című filmet 2018 januárjában mutatják majd be Kárpátalján is. Az alkotás a Gulág Emlékbizottság, a Bethlen Gábor Alap, a Dunatáj Alapítvány, és Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jöhetett létre.

Váradi Enikő