Az Evangélium és az örömhír formát ölt

2018. január 24., 10:02 , 888. szám

Hatodik alkalommal szervezett ikonfestő lelkigyakorlatot a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban január 17. és 20. között a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet.

A lelkigyakorlat célja évről évre az, hogy megismertesse a jelentkezőket az ikonfestészet művészetének látható jegyeivel és szimbolikájával, hogy ezzel is közelebb vigye őket Istenhez és/vagy az általuk festett szenthez. Az alkalom mottójául Szent Germánosz konstantinápolyi pátriárka ikontiszteletről szóló gondolata szolgált: „Urunk, Jézus Krisztus testi életének örök emlékezetét … őrzi a hagyomány, hogy emberi formában ábrázoljuk, azaz látható teofániájában, jól tudva, hogy így magasztaljuk fel Isten Igéjének megalázkodását.”

Ebben az évben 12 érdeklődő vett részt az alkalmon. Az ikonfestés egyik fontos mozzanata az imádság, ugyanis ikon igazán csak imádságos lelkülettel készülhet. A résztvevők ezért minden napot Istenhez való fohászkodással kezdtek: „Világosítsd meg lelkemet és a te szolgádét, irányítsd kezét, hogy a te vonásaidat, mint a boldogságos Szűzét és Szentjeidet – egyházad békéjére és dicsőségére tökéletes módon ábrázolhassa.” Hogy az imádságos lelkület még inkább megerősödjön mindenkiben, a lelkigyakorlat minden napján sor került valamilyen szertartásra, szentliturgiára vagy épp Akhatisztoszra (az Istenszülő Szűz Mária tiszteletére írt imádság).

A „legnépszerűbbnek” idén Szent Mihály arkangyal ikonja bizonyult, de a Tanító Krisztus ikonját is többen festették meg. Emellett elkészült többek között Szent Mónika, Szent Barbara, a Szenvedő Krisztus, Szent Anna, Szent Natália, a máriapócsi könnyező Szűzanya és Árpád-házi Szent Margit ikonja is. Az ikonfestők munkáját Zolcsák Miklós irányította segítségével és jó tanácsaival, továbbá idén is a résztvevők segítségére volt Fantoly Pál magyarországi középiskolai rajztanár.

A lelkigyakorlat szentliturgiával ért véget, melyet Pősze Roland, a Sztojka-líceum lelki igazgatója és Zolcsák Miklós atya celebráltak. A liturgia zárásaként pedig Miklós atya megszentelte az elkészült ikonokat.

A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet VI. Ikonfestő Lelkigyakorlata a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Espán Rita