11 meccset tervez az idei évre az ukrán válogatott
Labdarúgás
Kialakult az ukrán labdarúgó-válogatott menetrendje a Nemzetek Ligájában, ahol az Andrij Sevcsenko által vezetett alakulat a B divízió 1. csoportjában szerepel majd.
Az ukránok szeptember 6-án a Csehország elleni idegenbeli találkozóval kezdik meg szereplésüket, majd három napra rá Szlovákiát látják vendégül. Október 16-án Csehország érkezik Ukrajnába, míg egy hónappal később, november 16-án Szlovákiában fejezik be szereplésüket Jarmolenkóék.
A sorozatra való felkészülés jegyében összesen 7 előkészületi mérkőzést tervez Sevcsenko, amelyeknek a pontos időpontja, illetve az ellenfelek kiléte még egyeztetés alatt van. Annyi látszik bizonyosnak, hogy márciusban Japánnal és Szaúd-Arábiával találkozik a sárga-kék alakulat, de még ezeknek a találkozóknak a pontos dátuma és helyszíne sem ismert, csupán annyi biztos, hogy a két vb-résztvevővel európai helyszínen mérkőzik meg Ukrajna.
(felvégi)