Közepesen súlyos az ungvári baleset túlélőjének állapota

2018. február 13., 21:17

Amint arról írtunk, a hétfőn éjszaka Ungvár központjában történt halálos balesetnek csupán egy túlélője van.

A 25 éves szíriai fiatal az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karának diákja. Jelenleg a városi kórház intenzív osztályán kezelik.

– A fej többszörös sérülését, a hajas terület részbeni skalpolódását, zárt agyi- és koponyasérülést, agyrázkódást, a hasüreg és a mellkas tompa zárt sérülését, a bal csípőízület traumatikus ficamát diagnosztizálták nála. Állapota stabil, közepesen súlyos – közölte Ivan Kurah, a városi klinikai kórház főorvosa.

A sérültnek és az áldozatoknak a szülei az esetet követően elindultak Ungvárra. A külföldi fiatalok barátai meg vannak győződve arról, hogy a balesetnek két résztvevője volt. Szerintük egy másik gépkocsit próbált meg kikerülni a sofőr, amikor a végzetes ütközés bekövetkezett.

Az igazságügyi orvosszakértői és a toxikológiai-narkológiai vizsgálatok még nem készültek el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy fogyasztott-e alkoholt, esetleg egyéb tudatmódosító szer hatása alatt volt-e a járművezető – mondta Tetyana Scsoholeva, a megyei rendőrség sajtószóvivője.

A gépkocsi és a fa károsodásából viszont laikusként is következtetni lehet a gépkocsi sebességére és az ütközés erejére, biztos, hogy nem a megengedett 50 km-es sebességgel haladt a Land Rover Freelander márkájú autó.

(pmg.ua/RV)