Kövér László: A magyarok és a székelyek is súlyos árat fizettek az összetartozásért

2018. február 14., 09:05 , 891. szám

A nemzeti önazonosságért, összetartozásért a magyarok és a székelyek is súlyos árat fizettek, vigyázni kell hát rá – hangsúlyozta beszédében az Országgyűlés elnöke múlt szombaton az 5. Budapesti Székely Bálon.

Kövér László a rendezvény fővédnökeként kiemelte: ezen az estén a székely főváros, Székelyudvarhely és a nemzet fővárosa, Budapest szíve együtt dobbanhat. Emlékeztetett Illyés Gyula egy 1972-es feljegyzésére, melyben arról az élményéről írt, hogy egy magyarországi egyetemi felvételi vizsgán senki nem tudta, milyen nyelven beszélnek a székelyek. Mint azonban hozzátette, a magyarság erősebbnek bizonyult, mint az „országfoglaló és tudatmérgező megszállók”, így 1990-ben sikerült lezárni a kommunista rendszert, majd 2010-ben a posztkommunizmust is.

Tarlós István főpolgármester, az est védnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a székely zászló évek óta ott leng a főváros két legfontosabb épületén: az Országházon és a városházán.

A városvezető szerint ez a rendezvény több, mint egy bál, mert szól a jótékonykodásról, és ami még fontosabb: a nemzeti összetartozásról is. Tarlós István hosszan sorolta azokat a művészeket, tudósokat, közéleti és történelmi személyiségeket, akiket a székelyek a magyar nemzetnek adtak, hangsúlyozva: a székelyek a magyarság elválaszthatatlan része.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, hogy a közös ünneplés lélekemelő pillanataiban a székely szellemiség egy kicsit erősebben járja át a nemzet fővárosát.

Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke közölte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az est teljes bevételét jótékonysági célra, idén a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás, az oklándi unitárius közösség, a Lókodi Ifjúsági Alapítvány, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Tiszasalamon Ifjúságáért és Faluközösségéért Jótékonysági Alapítvány számára ajánlották fel.

A rendezvényen átadták a tiszteletbeli székely címeket és a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására aláírásokat is gyűjtöttek.

(MTI/Kárpátalja)