Tovább folytatódik a Katolikus Karitász szűrővizsgálata

2018. február 17., 20:20 , 892. szám

Az idei éven kétszáz gyermek szűrővizsgálatával kezdődött el Visken a magyar kormány támogatásával a Katolikus Karitász egészségügyi programja. A szervezet a múlt évben is végzett már hasonló vizsgálatokat a helyi magyar óvodások körében. A szűrési vizsgálatok támogatására közel 17 millió forintot adományozott a kormánybiztosság.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kár­pát­alja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta, a magyar kormány számára fontos, hogy jó és stabil partnere legyen Ukrajnának. Az elmúlt évek során többféle segítséget is nyújtottak a kárpátaljai magyarok és ukránok egészségügyi ellátásának javítása érdekében. A kormány legutóbb több ezer vakcinát hozott az országban tomboló kanyarójárvány megfékezésére. De több helyen sikerült korszerűsíteni a kórházak egy-egy részlegét, mint például a nagyszőlősi gyermekosztályt. Grezsa István kiemelte, hogy ezekre a szűrésekre és vizsgálatokra nemzetiségtől függetlenül mindenkit várnak. Hiszen teljesen mindegy, hogy a beteg ember milyen nemzetiségű, segítségre szorul. Ennek érdekében hivatalosan bejelentette, hogy 17 millió forinttal támogatják a Katolikus Karitász egészségügyi szűrőprogramját Kárpátalján.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, hogy immáron második alkalommal végezhetnek a községben szűrővizsgálatokat, tavaly a Felső-Tisza-vidéken 420 kisgyermeket sikerült megvizsgálniuk. A céljuk az, hogy a különböző betegségekre mielőbb fényt derítsenek, és azokat orvosolják. A mostani alkalom során már elhozták a korábbi páciensek számára a gyógyuláshoz szükséges orvosi eszközöket, szemüvegeket. Az igazgató elmondta, hogy a most itt eltöltött három nap alatt az önkéntes orvosok 200 gyermek szemészeti, fogászati és mozgásszervi szűrővizsgálatát végzik el. Azt is elmondta, hogy a magyar kormány támogatásából idén még további 16 alkalommal közel 1200 kárpátaljai óvodás és iskolás szűrését szeretnék elvégezni.

Vojcek László, a Budai Irgalmas Rendi Kórház főorvosa, egyetemi tanár kiemelte, hogy a kinyújtott kéz ellökése vétek, hiszen az egymásba fonódott kezek tartják össze a világot. Mi megfogjuk azok kezét, akik erre rászorulnak, de ez nem a mi érdemünk, ez a magyar nép és a magyar kormány érdeme, és mi, orvosok a magyar népet képviseljük önök előtt – fogalmazott a főorvos. A köszöntőt követően átadta a tavalyi szűrés alkalmával diagnosztizált betegek számára a gyógyászati segédeszközöket: gerincfűzőket, lúdtalpbetéteket és szemüvegeket.

Váradi Enikő