Tavaly közel 30 ezer panasz érkezett az ombudsmanhoz
A Legfelső Tanács emberi jogi megbízottjának hivatalához érkezett beadványokból ítélve a polgárok 2017-ben leggyakrabban a helyi önkormányzatokkal, a nemzeti rendőrséggel és a bíróságokkal szemben éltek panasszal – derül ki Valerija Lutkovszka ombudsman éves jelentéséből, amelyet az UNIAN hírügynökség ismertet.
Az emberi és polgári jogok ukrajnai helyzetéről készült, a Legfelső Tanácsnak minap benyújtott jelentés értelmében, amely az ombudsman weboldalán is olvasható, az elmúlt év folyamán összesen 29 425 panaszt fogadott be a megbízott hivatala. Ezen belül 3612 (12,3%) esetben érte panasz a helyi önkormányzatok és 2675 alkalommal (9,1%) a nemzeti rendőrség tevékenységét, miközben a bíróságok eljárását 2205-ször (7,5%) kifogásolták.
Az Alkotmánybíróság tevékenységét érte panasz a legritkábban – mindössze öt alkalommal. Az Államkincstárral szemben 39 esetben (0,1%), az Állami Határőrszolgálat tevékenységével kapcsolatban pedig 43 alkalommal (0,1%) éltek panasszal.
Az UNIAN emlékeztet, hogy Ukrajna tavaly elveszítette elsőségét az európai államok között az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott keresetek számát tekintve. A 2018. január 1-jei állapot szerint a strasbourgi bíróság előtt lévő mintegy 7100 üggyel Ukrajna csupán a negyedik az Európa Tanács tagországai között.
(unian.ua/Kárpátalja)