Döntöttek a parkolási díjról Beregszászban

2018. március 28., 18:39 , 898. szám

Óránként 15 hrivnya lesz a parkolási díj Beregszászban a Széchenyi úton és az Ivan Franko utcán kialakított parkolókban – így döntött március 27-i ülésén a városi végrehajtó bizottság.

Korábban úgy tervezték, hogy már február 15-től fizetőssé teszik a belváros körül kialakított parkolókat, utóbb azonban elhalasztották az intézkedés bevezetését – írja a döntésről beszámoló mukachevo.net.

A portál emlékeztet, Beregszászban tavaly az önkormányzat határozata nyomán több parkolót alakítottak ki: a Széchenyi, az Ivan Franko, a Rozsoskert és a Korjatovics utcákon. Babják Zoltán polgármester korábban elmondta, összesen közel 300 fizetett és 150 ingyenes parkolóhelyről van szó. Az ingyenes parkolóhelyeket a gépkocsik számára az 1. és 4. számú középiskolák, illetve a szakorvosi rendelő környékén alakították ki.

A fizetős parkolók környékén lakók, illetve a beregszászi főiskola munkatársai ezután is ingyenesen hajthatnak be udvaraikra, azonban nekik sem lesz engedélyezett az utcán megállni járműveikkel. Baják Zoltán a Facebook közösségi oldalon a hír kapcsán jelezte, ingyenes parkolóhelyeket jelöltek ki a fogyatékkal élőknek, a speciális járműveknek, biztosítják az áthaladást a vészhelyzeti szolgálatoknak és a takarítóknak. Emellett 15 perc ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak a vállalkozóknak az áruk kirakodására.

A polgármesteri hivatal számításai szerint a város közel egymillió hrivnya bevételre számíthat évente a földterület bérleti díjából.

(mukachevo.net/facebook.com/Kárpátalja)