Húsvéti rekord Ungváron

2018. március 31., 21:45 , 898. szám

A megyeközpontban a Népi téren negyedik alkalommal rendezték meg a hímestojásfa-fesztivált. A részt vevő csapatok – 5 város, 13 járás és 6 kistérség – a legszebb, legeredetibb tojásokat, kompozíciókat hozták el a Ungvárra.

Csütörtökön, március 29-én a nyugati egyház húsvétja, illetve az ortodox virágvasárnap küszöbén összesen 57 kovácsoltvas vagy egyéb technikával készített fát állítottak ki, melyeket több ezer tojás ékesít. Ezt megelőzően Kárpátalja különböző tanintézményeiben, településein, majd járásaiban tartottak elődöntőket.

A megyeháza átriumának falán a gyerekek és a tanárok által készített húsvéti kézimunkákat állítottak ki. A rossz időjárás miatt a megnyitót is itt tartották. A tojásfa-kiállításnak nincs párja Ukrajnában, így Hennagyij Moszkal, megyénk kormányzója meghívta az Ukrajna Nemzeti Rekordregisztere bizottság képviselőjét, és az eredmény nem váratott magára.

– A korábbi évek rekordjai: 1442, 2017, 2964 tojás. Nincs lehetetlen, csak akarni kell! Most több mint 17 ezer tojást számoltunk meg, miközben még helyenként tartott a fák díszítése. Ezek több mint tíz különféle technikával készültek. Így ez nem csupán ukrajnai rekord, hanem több mint valószínű, hogy nemzetközi – jegyezte meg a Pavlo Horisevszkij, aki köszönetet mondott a szervezőknek, illetve a kivitelezőknek és átnyújtotta az elismerő oklevelet Hanna Szopkovának, a megyei oktatási főosztály vezetőjének.

A hagyományos díszítési technikákon kívül láthattunk számos dekoratív megoldást: mozaikozást (festett tojáshéj összetörve és ráragasztva), selyemszalagból készült masnikkal, gyöngyfűzéssel, pamutfonállal, magokkal és darafélékkel mintázott, quillingezett tojásokat, juta filigrán (zsinórtechnika), kerámiatechnikával készülteket is.

Az iskolák fantáziadús kompozíciókat hoztak. A sárga pihés kiscsibéktől a báránykákon át a lógó fülű nyúlig, a templomoktól a parasztházig mindenki megtalálhatta a húsvétot számára leginkább szimbolizáló kellékeket.

A tojásfákat három kategóriában értékelte a zsűri: I. – az oktatási osztályok iskolái; II. – a szakiskolák és III. – a megyei alárendeltségű tanintézmények. Az értékelés során figyelembe vették, hogy milyen technikával készült a hímes, mennyire felel meg a regionális hagyományoknak, milyen a színvilága és az ornamentikája. A fák egyediségét is értékelték. Az első helyet a Técsői járásnak, a megyei tudományos-technikai alkotóközpontnak és az Ungvári Szakmai-Műszaki Központnak ítélték oda. A Beregszászi járás, a Pagyijun, és a Nagybereznai 33. Számú Szakközépiskola második lett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Ungvári járás, a Beregszentmiklósi Gyermekotthon és a Técsői Szakmai Líceum állhatott fel. A Munkácsi 3. Számú Szakiskola az innovációs technikákért, a Nagybereznai járás a szülőföld hagyományainak népszerűsítéséért, a Baranyai Kistérség pedig a kreativitásért részesült különdíjban.

– Először minden évben kitaláljuk az ötletet, majd mindenki konkrét feladatot kap, hogy a végén összeállhasson egy csodás húsvéti tematikájú kompozíció – avatott be a szervezési részletekbe a beregszászi járási oktatási osztály módszerésze, Szvitlana Nyorba. – Beregszászban a járási közigazgatás épületében 721 tojás volt kiállítva, és még Pavlo Hobzej oktatásügyi miniszterhelyettes is megtekintette.

Ungváron Kuti László, Magyarország ungvári első beosztott konzulja is megcsodálta a beregvidékiek alkotását, ahol a járásra jellemző piros-fehér festésű hímesek domináltak.

Csütörtökön mesterkurzusokat is tartottak, amelyek a kellemetlen esős, szeles időjárás ellenére sok érdeklődőt vonzottak a térre. Mintegy 70 ügyeskezű ezermester – időnként esernyő alatt – mutatta be a látványos tojásfestő technikákat. Bárki beleshetett az ősi és a mai modern díszítési módok fortélyaiba. A gyerekek örömmel kipróbálták a viaszos tojásfestést, a karcolást, a batikolást, a decoupage technikát. A felnőttek is szívesen elidőztek egy-egy asztal mellett, ahol a néphagyományok lelkes őrzői serénykedtek. A látogatók meg is vásárolhatták a hímeseket. A különböző technikával készült tojásokat 20-50 hrivnyáért vehették meg, de akadtak olyan művészi alkotások is, amelyekért akár 150 hrivnyát is kértek.

A szabadtéri kiállítás április 24-ig tekinthető meg Ungváron, a megyeháza előtt.

Rehó Viktória