Lazítana a drogbirtoklás szabályain az Egészségügyi Minisztérium

2018. április 25., 18:43 , 901. szám

Az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi, hogy növeli a drogfüggők által birtokolható kábítószer mennyiségét – jelentette minap az UNIAN hírügynökség.

Az elképzelést ellenzők egy csoportja máris tüntetett a kezdeményezés ellen a minisztérium épülete előtt. Az 1+1 tévécsatorna Hrosi című műsorának újságírói összeállítást készítettek a nemzetközi gyakorlatról és arról, hogy milyen következményekkel járhat a drogbirtoklás „legalizálása” Ukrajnában.

Jelenleg Ukrajnában az úgynevezett kémiai függőségben szenvedő beteg, egyszerűbben fogalmazva a kábítószerfüggő például legfeljebb öt gramm cannabiszt (más néven marihuánát vagy „füvet”) tarthat magánál vagy őrizhet otthon. Ez kis mennyiségnek minősül a törvény szerint, és a kábítószer-birtoklás ilyenkor közigazgatási felelősségre vonással jár: 425 hrivnya bírsággal vagy 15 napi fogdával. Ha a birtokolt „fű” mennyisége meghaladja az öt grammot, az már bűncselekménynek számít, amiért börtönbüntetés jár.

A minisztériumi elképzelés szerint a jelenlegi ötszörösére, azaz 25 grammra növelnék azt a cannabiszmennyiséget, amelynek a birtoklása még nem járna büntetőjogi felelősségre vonással. Az egészségügyi tárca tucatnyi egyéb kábítószerfajta esetében is emelné a birtokolható mennyiség jelenlegi felső határát a nemzetközi gyakorlatra hivatkozva. Ami például a kokaint illeti, Ukrajnában jelenleg 0,02 g a megengedett mennyiség, míg Csehországban és Németországban 1 g, Portugáliában pedig 2 g. Extasyból Ukrajnában 0,15 g-ot tarthatunk magunknál anélkül, hogy börtönbe csuknának, míg Portugáliában 1 grammot, Németországban pedig 3 grammot.

A minisztériumi szakértők indoklása szerint a kábítószer-birtoklás miatt elítéltek 85%-a fogyasztó, jelentős részben kábítószerfüggő ember, miközben az állam erőfeszítéseinek a szállítók és terjesztők kézre kerítésére kellene irányulnia. Ukrajnában évente mintegy kilencezer kábítószerrel kapcsolatos ügyben születik bírósági ítélet. Közelíti az évi hétezret azoknak a száma, akik ügyében ítélet születik olyasmi miatt, ami az Európai Unió országainak többségében legfeljebb közigazgatási szabálysértésnek vagy még annak sem minősül – hangzik el az 1+1 összeállításában a tervezett intézkedést támogatók részéről.

Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a kábítószer-fogyasztókat, akik sok esetben függők, nem büntetni, hanem gyógykezelni kell, segíteni nekik megszabadulni a függőségtől. Mint rámutatnak, ha a függőt gyógykezelés helyett börtönbe zárják, ott nagy valószínűséggel hepatitissel, HIV-vel és egyéb betegségekkel fertőződik meg, majd szabadlábra kerülve e betegségek potenciális terjesztőjévé válik.

Az intézkedést ellenző tüntetők és civil szervezetek szerint ugyanakkor a minisztérium tervezete éppen hogy a drogterjesztők kezére játszik, amikor enyhít a törvény szigorán. Ők nemes egyszerűséggel népirtásnak minősítik a birtokolható drogmennyiség növelését annak várható következményei miatt. Mint rámutatnak, az ukrajnai viszonyok közepette az intézkedés a társaságban fogyasztott drogok terjedését eredményezheti, elsősorban az ifjúság körében. Emlékeztetnek arra is, hogy Ukrajnában hiányos a függőségben szenvedők ellátásához szükséges intézményi háttér.

Az újítással a szakorvosok egy része sem ért egyet. Szerintük a kábítószer-birtoklási szabályok lazítása beláthatatlan következményekkel járhat a huzamosan stressznek kitett emberek körében, akik nincsenek felkészülve arra Ukrajnában, hogy egyik napról a másikra egy a drogfogyasztás iránt megengedőbb közegbe kerüljenek.

Az UNIAN emlékeztet, hogy nemrég Lemberg (Lviv) megyében lelepleztek egy pedagógus házaspárt, akik diákoknak adtak el kábítószert. Vagyis a probléma létezik, nem dughatjuk homokba a fejünket. Kérdés, hogy merre keresendő a kiút.

(unian.ua/zzz)