Első körben az először pályázók kapják meg a támogatást (Frissítve)

Újabb 1214 nyertes pályázóval írt alá szerződést az Egán Ede-alapítvány

2018. június 14., 15:33 , 909. szám

Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője köszöntötte azt a több mint 1200 kárpátaljai farmergazdát és mezőgazdasági vállalkozót a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában, akik támogatást nyertek az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány legutóbbi pályázati körében. Mindketten igyekeztek megnyugtatni a vállalkozókat, hogy ne higgyenek a rágalmaknak, az Egán Ede-alapítvány mindenben az ukrán törvényeknek megfelelően működik, és minden körülmények között folytatni fogja tevékenységét. Ezúttal a több mint négyezer idei nyertes pályázó közül azokkal kötöttek szerződést, akik először pályáztak, később kapják a támogatást azok, akik az elmúlt években már sikeresen pályáztak.

Június 14-én a zsúfolásig megtelt aulában Berki Marianna, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója köszöntötte az ünnepélyes aláírásra érkezett mezőgazdasági vállalkozókat, majd Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője megköszönte a magyar kormánynak a vállalkozóinknak nyújtott támogatást. A magyar külgazdasági és külügyminisztériumnak, valamint Magyar Levente miniszterhelyettesnek, és Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkárnak külön is megköszönte az ügyben tanúsított elkötelezettségét, illetve az Egán Ede-alapítvány munkatársainak a gyors és precíz lebonyolítást. Brenzovics László hangsúlyozta: „Itthon, a szülőföldünkön vállalkozni, gazdálkodni nem könnyű dolog, viszont rendkívül fontos a kárpátaljai magyarság jövője szempontjából, ezért szeretném önöknek is megköszönni, hogy pályáztak. Hallhatták, hogy különböző vádakkal illették az alapítványunk tevékenységét. Kijelentem – mint az alapítvány elnöke –, hogy az Egán Ede-alapítvány az ukrán törvényeknek megfelelően működik, semmiféle törvényellenes cselekedetekben nem kíván részt venni, a továbbiakban is arra törekszik, hogy a kárpátaljai gazdálkodók és vállalkozók tevékenységét támogassa. Ez pedig nemcsak a kárpátaljai magyarságnak az érdeke, hanem érdeke egész Kárpátaljának, és érdeke Ukrajnának is, hisz a támogatások eredményeként több ezer új vállalkozás jött létre, és ugyancsak több ezer új munkahely teremtődött, ennek köszönhetően az országnak, valamint a megyének az adóbevétele is jelentős mértékben növekedett.”

Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy a Kárpátalját megcélzó támogatási program átlépte a 10 milliárd forintos nagyságrendet. „Most, amikor aláírjuk a szerződést több mint ezer nyertes pályázóval, szeretném bejelenteni, hogy idén még 1200 nyertes pályázatról tudunk majd beszámolni, több milliárd forint kerül akkor majd újból kihelyezésre. Azzal el fogjuk érni ez év végéig a 12-13 milliárd forintos nagyságrendet összességében.” A miniszterhelyettes biztosította hallgatóságát arról, hogy a gazdaságfejlesztési program jövőre is folytatódik. „Egészen addig nem fog leállni az Egán Ede-alapítvány tevékenysége, amíg Magyarországnak polgári kormánya lesz, és amíg a kárpátaljai életszínvonal nem méltó valamennyi kárpátaljai lakoshoz...” Magyar Levente mindenkit arra kért, hogy ne „üljenek fel” az alapítványt hamis vádakkal illetőknek. Hangsúlyozta, az alapítvány a jogszabályoknak megfelelően, átláthatóan végzi a tevékenységét, és akár tudják a félreértéseket tisztázni, akár nem, folytatni fogják a munkát.

Végül Berki Marianna igazgató asszony rövid tájékoztató beszédét követően a főiskola épületébe biztonsági ellenőrzés után bejutott 1200 gazdálkodó, sorszám alapján, az épület különböző termeiben írhatta alá a támogatási szerződését. A nyertes pályázóknak ezt követően tíz napjuk van arra, hogy az alapítványhoz bevigyék a kifizetési kérelmüket és az önrész befizetését igazoló okmányokat, valamint egy, az adóhatóságtól beszerezhető igazolást arról, hogy a pályázónak nincs adótartozása az ukrán állam felé. Ha mindezt teljesítik, már utalják is a támogatási összeget.

A magyar miniszterhelyettes a rendezvény végén újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy már vannak látható jelei a magyar kormány 10 milliárdos gazdasági támogatásának. „Ha az ember végigautózik Kárpátalján, akkor látja az udvarokon az új eszközöket, fóliasátrakat, ültetvényeket. A pályázatok nagyobb része a mezőgazdaságban valósult meg, amely talán a legfontosabb ágazata a kárpátaljai gazdaságnak, de a kis­ipari, illetve vállalkozásfejlesztési pályázatok is szépen haladnak. Látványos, nagy építkezésekre senki ne számítson, mert ez a program nem arról szól...” Magyar Levente elmondta, hogy még az idén el fogják érni az ötezer támogatott pályázót, illetve több mint 18 ezer kárpátaljai magyar földtulajdon-viszonyainak rendezését is támogatta a magyar állam. Kérdésünkre válaszolva elárulta azt is, hogy jövőre a mezőgazdaság mellett a turisztikai vállalkozásokat is szeretnék támogatni, de egyelőre ezzel kapcsolatban a részletek még nincsenek kidolgozva.

Berki Mariannától megtudtuk, hogy a mezőgazdasági pályázók többsége még mindig traktorra és fóliasátorra pályázik, illetve a traktorokhoz szükséges kiegészítő eszközökre, ezek a mostani pályázatok 60-70 százalékát jelentik. Ugyanakkor egyre többen kértek támogatást gyümölcstelepítésre, a méhészetük fejlesztésére, különféle kertészeti technológiák megvalósítására és számos más fejlesztésre.

Badó Zsolt