Fellépnek az adóelkerülők ellen, és beterelik a piacra a járdán árusítókat

Ülésezett a Beregszászi Városi Tanács

2018. július 17., 19:02 , 913. szám

A Beregszászi Városi Tanács 33. ülésén, július 12-én több mint ötven kérdésben hoztak határozatot a képviselők. Ezúttal adóügyi, a város működésével és földügyekkel kapcsolatos kérdések szerepeltek elsősorban a napirenden. A képviselők meghallgatták és jóváhagyták az illetékes osztályok vezetőinek beszámolóit a városi tanács programjainak végrehajtásával kapcsolatosan, összevonták a városi tanács oktatási és kulturális osztályát. Ezúttal több bírálat is érte a polícia és az adóhatóság munkáját a képviselők részéről.

A tanácsülés kezdetén a magyar frakció beadványban kérte a rendvédelmi szervek képviselőit, hogy sürgessék meg a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt beregszászi roma nő ügyének felderítését.

A képviselők számos konkrét, a város lakóinak életét nehezítő kérdést felvetettek, például azt, hogy a városközpontban a járdákon parkoló autók már a gyalogosközlekedést is akadályozzák, sokszor megoldhatatlan feladat elé állítják azokat a kismamákat, akik babakocsit tolva szeretnének eljutni valahová. Felszólították a Nemzeti Polícia jelenlévő munkatársait, hogy határozottabban lépjenek fel a szabálytalanul parkoló gépkocsivezetőkkel szemben. Nagyon sok kritika érte a polícia munkáját, Andrij Makszimenko, a Vidrodzsennya Párt frakciójának tagja nehezményezte, hogy a rendvédők nem lépnek fel a városban éjjel hangoskodó, randalírozó turistákkal szemben. A Beregszászban szállodát üzemeltető képviselő elmondta, hogy egy 12 fős rendbontó társaság megfékezésére kihívta a rendőrséget, akikre több mint egy órát kellett várni, így saját őrző-védő szolgálatával kellett helyreállíttatnia a rendet, amelynek tagjai tíz perc alatt a helyszínen voltak.

Olha Bidzilja, az Egységes Centrum Párt frakciójának képviselője elmondta, hogy a rendőrség épületével szemben, a piac melletti járdán egyre többen árusítanak különféle élelmiszereket a földről. Igaz, a városi tanács adott ki engedélyt néhány kereskedőnek, főleg virágárusnak, hogy ott értékesítse portékáját, de élelmiszert az említett helyen, jogszerűen senki nem árulhat a képviselő asszony szerint, aki nehezményezte, hogy a rendőrség ennek ellenére nem lép fel a szabályszegőkkel szemben. A tanács végül döntött arról, hogy másnap reggel a rendőrség és a városi tanács illetékes osztályának képviselője a helyszínen felszólítják az őstermelőket, hogy menjenek be a piacra, ahol megfelelő helyek vannak kialakítva a számukra.

Babják Zoltán polgármester bejelentette, hogy felkéri a Nemzeti Polícia beregszászi kirendeltségének vezetőjét, hogy a következő tanácsülésen számoljon be a helyi rendvédelmi szervek tevékenységéről és eredményeiről.

Még januárban felmérte a Beregszászi Városi Tanács Pénzügyi Osztálya, hogy legkevesebb 230-an adnak ki rendszeresen szállást turistáknak Beregszászban, de közülük csak 66-an fizetnek adót. Ezúttal Bidzilja képviselő asszony nehezményezte, hogy az adóhatóság nem lépett fel az adóelkerülőkkel szemben, ami jelentős bevételektől fosztja meg a várost. A városi tanács a tétlen adóhatóság láttán önálló osztály létrehozásával próbálja mindenkivel egyformán befizettetni a közterheket, ezzel növelve a város bevételeit.

A Beregszászi Városi Tanács döntött a város oktatási és kulturális osztályának összevonásáról is, amit kizárólag anyagi megtakarítás reményében határoztak el a képviselők és a városvezetés.

A tanács számos föld- és teleküggyel kapcsolatos határozatot is hozott, illetve határozott a későbbi munkarendjével kapcsolatosan is.

dózsa