Bojko: a „vörös igazgató” utóda?
Sokan Viktor Janukovics szellemi hagyatékának örököseként, az ukrajnai orosz ajkúak embereként, mások a kelet-ukrajnai gazdasági elit képviselőjeként vagy éppen potenciális béketeremtőként tekintenek rá. Annyi bizonyos, hogy ma Jurij Bojko, az Opozicijnij blok (Ellenzéki Blokk, OB) frakcióvezetője, volt miniszterelnök-helyettes a harmadik legnépszerűbb potenciális elnökjelölt az országban, akivel mindenkinek számolnia kell az ukrán politikában.
Amikor az előző elnök, Viktor Janukovics – a legenda szerint hátrahagyva aranyozott vécékagylóját – elmenekült az országból, senki nem tudhatta, mi lesz a sorsa az őt támogató Régiók Pártjának és híveinek. Azóta tudjuk, hogy a párt megszűnt, vezetőinek tekintélyes része külföldre menekült. Akik kitartottak közülük az ukrán politikánál, létrehozták a Opozicijnij blok pártot, s a következő évi választásokon bejutottak a parlamentbe. Igaz, képviselőik száma viszonylag csekély, mivel azonban a hazafias-nacionalista-radikális többség újra egymás torkának esett, úgy alakult, hogy az ellenzéki képviselők szavazatai időről időre nélkülözhetetleneknek bizonyulnak a törvényhozásban. Ezzel a volt „régiósok” politikai szerepe fokozatosan felértékelődött. Jelenleg az OB egyike az ország öt legnépszerűbb politikai pártjának, s nemcsak hogy nem kérdéses a bejutásuk a parlamentbe a következő választások alkalmával, hanem várhatóan az elnökválasztáson is elindítják jelöltjüket Jurij Bojko személyében, aki jelenleg Julija Timosenko és Anatolij Hricenko mögött a harmadik (!) legnépszerűbb politikus a potenciális elnökjelöltek között.
A janukovicsi idők óta azért sokat változott Ukrajna. Úgy tűnik, örökre a múlté a kelet-ukrajnai oroszbarát és a nyugat-ukrajnai hazafias-nacionalista erők egymásnak feszülése, amely a 2004-es narancsos forradalomtól kezdve egy évtizeden át jellemezte az ország politikáját. Az OB – a Régiók Pártjához hasonlóan – alapvetően Kelet-Ukrajna, illetve az ipari nagyvárosok meghatározóan orosz ajkú lakosságának pártja maradt, ám a déli megyék kivételével szinte minden befolyását elveszítette az ország kétharmadában, így sokkal inkább tekinthető ma már regionális politikai erőnek, semmint olyannak, amely a közeljövőben elnököt tudna adni az országnak. Ráadásul az ukrán pártok zöme szabályszerű karanténba zárta az OB-t: a nacionalisták és radikálisok máig rájuk mutogatva magyarázzák a nyugat-ukrajnai nagymamáknak és a kijevi értelmiségieknek, hogy kik lopták szét az országot, és kik miatt vannak Ukrajna területén orosz katonák. Más szóval, az OB-ből igyekeznek olyan ellenséget faragni a választók szemében, amellyel szemben össze kell fogniuk.
Az OB vezéregyéniségeként Bojkónak ezt a terhet cipelve kell nekivágnia az elnökválasztási kampánynak, ha rászánja magát az indulásra. Nem véletlen, hogy a közelmúltig úgy emlegették őt, mint az egyik legkényelmesebb ellenfelet az újra induló Petro Porosenko számára a választások második fordulójában, hiszen a hivatalban lévő elnök így könnyen eljátszhatná a nemzet megmentőjének szerepét, aki mögé minden nemzeti érzelmű felsorakozhatna. Most, hogy Porosenko választási esélyeiről egyre kevesebb szó esik, Julija Timosenko és Anatolij Hricenko számára is ideális ellenfélként jellemzik az OB frakcióvezetőjét – hasonló megfontolásból, mint az államfő esetében.
A beskatulyázás azonban pillanatnyilag, tehát az elnökválasztás első fordulója előtt, több haszonnal járhat Bojko számára, mint amennyi kárt okoz. Ellenfelei hovatovább az orosz ajkú, a szovjet múltat visszasíró, a háborút ellenző, a majdanos politikusok botrányait, tehetetlen politizálását elunó választók első számú jelöltjévé emelik őt anélkül, hogy neki magának akárcsak a kisujját is mozdítania kellene ezért. Mindez optimális esetben arra is elég lehet, hogy hősünk bejusson az elnökválasztás második fordulójába. Elemzők szerint az OB-nál is éppen a második fordulóba jutást tűzték ki célul.
A végső győzelemre ugyan nem lenne esélye Bojkónak, hiszen a nemzeti erők valószínűleg összezárnának vele szemben a második fordulóban, ám arra mindenképpen elég lehet egy ilyen siker, hogy az OB végérvényesen levesse magáról a „régiósok” utódpártja bélyeget, s a jó szereplés reményében vágjon neki a jövő őszi parlamenti választásoknak. Akkor pedig, tekintettel a nemzeti oldal erőinek elaprózottságára, az sem zárható ki, hogy kormányalkotó tényező válik a ma még páriáknak számító politikusok gyülekezetéből.
Bár az OB-nél ezt tagadják, a sajtó úgy tudja, hogy máris elkezdték Bojko kampányának előkészítését. A pletykák szerint ukrán és amerikai szakértők dolgoznak együtt a projekten. Annyi bizonyos, hogy bőven lesz munkájuk, ha feledtetni akarják a választókkal a janukovicsi múltat, ráadásul Bojko zárkózott ember, nem egy kimondott médiasztár. Sokkal inkább amolyan régi vágású posztszovjet figura ő, aki a gazdasági életből került át a politikába.
Nem véletlen, hogy az Ukrajinszka Pravda szerint a tanácsadói által számára javasolt választási arculat több vonásában a máig talán legnépszerűbb ukrán elnököt, a „vörös igazgatóként” is emlegetett Leonyid Kucsmát idézné, akit a szavazók olyan gyakorlatias és határozott embernek tartottak, aki tudta, hogyan kell megoldani a problémákat. Potenciális választói Bojko személyében is egy keménykezű vezetőt szeretnének látni az ország élén, aki véget vet a háborúnak, elhozza a várva várt gazdasági és társadalmi stabilitást.
Mint látható, ez a program homlokegyenest szembemegy a nemzeti beállítottságúak leggyakrabban harcias, a kompromisszum helyett a konfrontációt kereső, nemegyszer kirekesztő politikájával, amely ráadásul eddig nem volt képes orvosolni az ország és a lakosság alapvető gondjait. Ki tudja, talán éppen ez a trendváltó politika hozhatja meg Bojko számára a sikert. Más kérdés, hogyan fogadnák esetleges győzelmét a radikálisok. Akadnak, akik erre az esetre polgárháborút vizionálnak.
(ntk)
