Prága cáfolja, hogy állampolgárságot akar adni a kárpátaljai volt csehszlovák állampolgároknak

2018. szeptember 26., 21:38

Cáfolta a cseh külügyminisztérium Hennagyij Moszkalnak, Kárpátalja kormányzójának kedden elhangzott kijelentését, miszerint Csehország egyszerűsített eljárásban cseh állampolgárságot tervez adni a kárpátaljai volt csehszlovák állampolgároknak, illetve leszármazottaiknak.

„Félrevezető és a valóságnak nem megfelelő információkról van szó” – mondta szerdán Michaela Lagronová cseh külügyi szóvivő a közszolgálati cseh hírtelevízióban (CT24) nyilatkozva.

A cseh külügyminisztérium Twitteren megjelent bejegyzése szerint Moszkal kedden a 112.ua ukrán televízióban nyilatkozott. „Csehországban már felvetették a kárpátaljai volt csehszlovák állampolgároknak adandó állampolgárság kérdését” – fejtette ki a kormányzó. „Miért ne adnánk Kárpátaljának (lakosainak) kettős állampolgárságot, hiszen ez a mi felségterületünk volt” – idézte a kijevi cseh nagykövetség Moszkalnak az állítólagos cseh álláspontról mondott szavait közleményében.

A nagykövetség a közleményben visszautasította „az ukrán médiában az utóbbi napokban a témában megjelent spekulációkat, amelyeket néhány hivatalos vezető is átvett”.

Az egykoron a Magyar Királyság részét képező Kárpátalját az első világháborút lezáró békeszerződések keretében csatolták Csehszlovákiához, majd 1945 után az akkori szovjet vezető, Sztálin akaratának megfelelően a Szovjetunió részévé vált.

A prágai kormány szerint az ukrán politikusok és a média „teljes mértékben” félreértelmezik a 2013-ban elfogadott cseh állampolgársági törvény módosítását, amely jelenleg a parlamentben vita tárgya.

A szenátus által kezdeményezett módosítás lényege, hogy a jövőben az eddiginél könnyebben kaphatnának cseh állampolgárságot a volt csehszlovák állampolgárok, illetve azok leszármazottai. A javaslat azonban több korlátozást is tartalmaz, és konkrétan benne van az is, hogy „az állampolgárság megszerzése egyszerűsített eljárásban (úgynevezett nyilatkozattal) nem vonatkozhat az egykori Kárpátalja jelenlegi lakosaira” – hívta fel a figyelmet a cseh külügyminisztérium.

A közszolgálati cseh hírtelevízió emlékeztetett: Hennagyij Moszkal nyilatkozata olyan időben hangzott el, amikor a kettős magyar állampolgárság miatt feszültség és konfliktus van Magyarország és Ukrajna között.

(MTI)