Beregszász továbbra is befogadja a járás háztartási hulladékát

2018. október 25., 10:06 , 928. szám

Soron kívüli ülést tartott október 24-én a Beregszászi Városi Tanács. A képviselők támogatták a szilárd háztartási hulladék elhelyezésére vonatkozó szerződés hatályának meghosszabbítását – közölte a Facebook közösségi oldalon Babják Zoltán, a Vérke-parti település polgármestere.

„A városi lerakó a ’60-as évektől kezdődően működik, s szinte teljesen megtelt, viszont nincs más alternatíva a járás települései számára, mivel ki kell várni, hogy 70 millió hrivnyát kitevő pályázati forrást utaljanak ki ahhoz, hogy Jánosiban működni kezdjen a hulladékfeldolgozó, illetve kialakítsanak egy lerakót, ahová majd Beregszászból is szállítanák a hulladékot. Ezért született döntés a szerződés meghosszabbításáról” – tudatta Babják Zoltán. 
A városvezető egyben jelezte: amennyiben 2020-ig működésbe lép a feldolgozó, a továbbiakban nem hosszabbítják meg a szerződést. 
A tanácsülésen jelen volt Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Adminisztráció vezetője és Horváth László, a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, akik arról biztosították a képviselőtestületet, hogy „a szerződés hatályának ideje alatt beindul a jánosi hulladék-feldolgozó komplexum”. 
„Szót kapott a lerakó közelében élők képviselője is, aki azt javasolta, hogy ne vitassák meg e kérdést. Nekünk viszont segítenünk kell a járást, mivel nincs más kiút, s a továbbiakban a járás segít majd nekünk, hiszen a jánosi feldolgozóba szállítják majd a hulladékot tőlünk. Ezt követően hozzálátunk a lerakó rekultivációjához, fákat ültetnek ide, park létesül” – írta Babják Zoltán.

(zzz)