Akik iskolát építenek, hisznek a jövőben

Átadták az új szalókai iskolát

2018. november 7., 12:16 , 929. szám

November 6-án ünnepélyes keretek között adták át a Szalókai Általános Iskola új épületét, amely holland alapítványi támogatásból, és részben holland önkéntesek kétkezi munkájának köszönhetően épült fel az ungvári járási magyar községben. Az új iskolaépületnek köszönhetően ezentúl nem kell majd két váltásban tanítani az intézmény pedagógusainak, hisz az eddigi két régi épületben csak hat tanterem volt a szükséges kilenc helyett.

2016. február 17-én tették le az új iskola alapkövét. Az öt tantermes, 446 m² alapterületű, a kor minden követelményének megfelelő modern iskola falait a hollandiai Metadidomi Alapítvány önkéntesei építették fel, ők végezték a villanyszerelési munkálatokat is az épületben. Az új iskola építése Bátori József megyei képviselőnek, az Ungi Református Egyházmegye főgondnokának szakmai irányításával zajlott, melyhez az ukrán állam az engedélyek és a tervrajzok elkészítésével járult hozzá, illetve a fűtésrendszer kiépítését vállalta.

Az ünnepség kezdetén, melynek során az építők átadták az új épületet az iskolát fenntartó Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal tulajdonába, elhangzott az ukrán, a magyar és a holland nemzeti himnusz is.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke örömtelinek nevezte, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben, a helyi magyarság megfélemlítésére irányuló provokatív akciók idején is kitartunk. „Az ukrán nyelvet meg kell tanulniuk a gyermekeinknek, ha itt boldogulni akarnak. Ugyanakkor meg akarunk maradni magyarnak, megőrizni identitásunkat, nyelvünket és azt a lehetőséget, hogy gyermekeink anyanyelvükön tanulhassanak. Ennek az iskolának a felépítése is ezt bizonyítja és ezt a célt szolgálja” – hangsúlyozta Barta József, aki a megyei tanács elismerő oklevelét nyújtotta át az építőknek, Jacob Koppenaalnak, a támogató Stichting Metadidomi Alapítvány képviselőjének, valamint Bátori Józsefnek.

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal képviseletében Rezes József, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Szalóka egy szép, új iskolával gazdagodhatott. „Nincs örömtelibb ünnepség, mint egy iskola átadása, amellyel azt üzenjük mindenkinek, hogy mi itt szeretnénk élni, itt szeretnénk gyermekeinket felnevelni, ennek érdekében mindent meg fogunk tenni” – hangsúlyozta a megyei vezető, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a Kárpátalján együtt élő nemzetiségek erősítik az országot.

Jacob Koppenaal úr családjával, feleségével és lányával érkezett az ünnepségre. Holland nyelvű beszédében felidézte a közel három évig tartó építkezés főbb eseményeit. Majd mindenkinek köszönetet mondott, aki hozzájárult az iskola építéséhez: Bátori Józsefnek az általa irányított munkáért, az építőmunkásoknak, a holland önkénteseknek, akik „kétkezi munkájukkal és anyagi hozzájárulásukkal is segítették a projekt sikeres kivitelezését”, valamint a járási vezetőségnek, amely anyagiakkal is hozzájárult az iskola felépüléséhez. Köszönetet mondott továbbá a projektet támogató magánszemélyeknek, alapítványoknak és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek. Mindezeken túl, mindenek­előtt Istennek köszönte meg, hangsúlyozva: „Egyedül Istené a dicsőség.”

A holland támogató végezetül az iskola tanárait arra kérte, hogy mindazt, amit ismeretlen keresztény emberek adományából az építők verejtékes munkával megteremtettek, megbecsüljék, és a gyerekeket is erre neveljék. Jacob Koppenaal Bakura Jánost, a Szalókai Általános Iskola igazgatóját egy, az iskola építésének főbb eseményeit megörökítő tablóval, míg az iskola 70 tanulóját ajándékcsomaggal lepte meg.

Megköszönte a holland támogatók és a helyi kivitelezők munkáját Erika Kinyev, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke is, aki arról biztosította a szülőket, hogy november végére elkészülnek a járási vezetés által vállalt fűtési rendszerrel is. Felajánlotta továbbá, hogy az új iskolát az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal berendezi a szükséges új iskolabútorokkal. Decembertől pedig már az új, meleg osztálytermekben tanulhatnak a szalókai tanulók.

Köszönetet mondott még az új iskola építőinek Marjana Mihajlisin, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának vezetője, valamint Bakura János iskolaigazgató és a gyerekek is, akik szép műsorral készültek, igyekeztek bizonyítani a vendégeknek, hogy egy kis magyar iskolában is el lehet sajátítani az ukrán nyelvet.

Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese Isten áldását kérte az új iskolára, majd a jelenlévő vendégek átvágták az ukrán–magyar–holland nemzeti színű szalagokat, hogy mindannyian bejárhassák a szép új épület tantermeit a szülőkkel és a gyerekekkel együtt.

A felszólalókon kívül meghívott vendégként jelen volt még az ünnepségen Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, a járási tanács képviselője, Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke, Ráti Éva, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Pándy-Szekeres Dávid, a S.A.R.A. Alapítvány ügyvezető igazgatója, valamint Soós Erzsébet, a Szalókai Községi Tanács titkára.

dózsa