1918. november 11. És elhallgattak a fegyverek…

2018. november 19., 12:31 , 930. szám

Száz évvel ezelőtt, 1918. november 11-én, a Párizs melletti compiegne-i erdőben, egy vasúti szalonkocsiban az I. világháborút elvesztett Németország és a győztes antant képviselői aláírták a fegyverszüneti megállapodást, így a háború utolsó – nyugati – frontján is elhallgattak a fegyverek. Németország ekkorra már katonailag összeomlott, legfőbb szövetségese, az Osztrák–Magyar Monarchia pedig lassan darabjaira hullt. De miként, s miért is vesztettük el a háborút?

1914-ben két katonai tömb nézett egymással farkasszemet: a Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország által alkotott antant, illetve a központi hatalmak, mely tömb két legfontosabb országa a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia volt. A Balkánon Oroszország régi szövetségesének számított Szerbia, míg Bulgária a központi hatalmakhoz kötődött.

A háború kezdetén, 1914 júliusa és augusztusa fordulóján hadiállapotba került egymással egyfelől a Brit Birodalom, Franciaország, Szerbia és Oroszország, másfelől pedig Németország, valamint a Monarchia. A két utóbbi császárságnak kezdettől fogva kétfrontos háborúval kellett számolnia: a németeknek nyugaton a franciák és a britek, míg keleten az oroszok ellen, Ausztria–Magyarországnak pedig délen a szerbekkel, északon a cári birodalommal szemben. Így mielőbb győzniük kellett volna az egyik fronton, hogy aztán minden erejüket a másik fronton vethessék be. A németek úgy számoltak, hogy nyugaton vetik be főerőiket, gyors átkaroló hadművelettel bekerítik és legyőzik a francia–brit csapatokat, majd seregeiket átdobják a várhatóan lassabban mozgósító oroszok ellen, akiket addig a Monarchia – Szerbia gyors térdre kényszerítése után – feltartóztat, majd a két császárság együttes erővel legyőzi a cári birodalmat. Ám semmi sem a tervek szerint alakult…

A németek csak úgy hajthatták végre nyugati villámháborújukat, ha haderejük nagyobbik részével megkerülik a német–francia határon húzódó francia erődrendszert, ezért a semleges Belgiumon keresztül akarták lerohanni Franciaországot. Csakhogy a belga hadsereg szívósan védekezett, s a németek csak megkésve érték el a belga–francia határt. Az 1. és a 2. német hadsereg azonban szeptember elejére így is megközelítette Párizst, s nemcsak a francia hadvezetés okos taktikázásán, hanem a német hadvezetés kapkodásán is múlt, hogy a Marne folyónál vívott csatában a németek visszavonultak, majd a front megmerevedett.

Eközben Ausztria–Magyarország is bajba került, mivel nagyon szükséges haderőreformja elmaradt, így seregei egyik fronton sem tudtak kellő erővel fellépni. A szerbek keményen ellenálltak, ráadásul a vártnál gyorsabb orosz mozgósítás miatt az egyik osztrák–magyar hadsereget át kellett dobni Szerbiából a keleti frontra, ám a cári hadak így is elfoglalták Galíciát. A Kárpátokban, illetve Dél-Lengyelországban, Krakkótól keletre azonban megállították az orosz előrenyomulást, majd 1915 májusában a Monarchia csapatai, illetve a nyugati frontról átvezényelt német erők nagyarányú és sikeres támadást indítottak a cári seregek ellen, melyek messze keletre vonultak vissza, Bulgária hadba lépése után pedig Szerbia is elesett. Ám mivel Olaszország hadat üzent Ausztria–Magyarországnak, így elhúzódó, véres harcok bontakoztak ki az új hadszíntéren is.

1916-ban a nyugati fronton két óriási ütközetre került sor: a verduni és a somme-i csatára, ám egyik háborús félnek sem sikerült áttörnie a másik védelmét. Viszont az angol hadiflotta Németország elleni blokádja egyre komolyabb gondokat okozott a német gazdaságnak, így a hadiiparnak is, s bár a császári hajóhad megpróbálta áttörni a blokádot, a jütlandi csatában vereséget szenvedett. Ugyanakkor keleten az oroszok súlyos vereséget mértek a Monarchia csapataira, s jórészt utánpótlásuk lassúságán múlt, hogy támadásuk végül kifulladt. Ekkor lépett hadba Ausztria–Magyarország ellen Románia, ám az osztrák–magyar és német seregek gyors győzelmet arattak a román csapatok fölött, melyek Moldva északi részébe szorultak vissza. Az oroszok pedig 1916-os nyári győzelmeik ellenére, az elkövetkező időkben egyre súlyosabb helyzetbe kerültek, mivel gazdaságuk nem bírta a ránehezedő nyomást, seregeik pedig egyre jobban felmorzsolódtak az elhúzódó harcokban. A gazdasági-társadalmi problémák 1917 februárjában forradalomhoz vezettek, a cári rendszer megbukott, s polgári kormány vette át a vezetést.

Két hónap múltán azonban súlyos csapás érte a központi hatalmakat: a már akkor a világ legerősebb gazdaságával rendelkező Egyesült Államok hadba lépett az antant oldalán. Pedig Amerika kezdetben semleges akart maradni, mindkét tömbbel kereskedett, ám a Németország elleni brit blokád miatt később már csak az antanttal tudott kereskedelmi kapcsolatokat folytatni, s jelentős kölcsönöket is nyújtott nekik, így gazdaságilag egyre jobban hozzájuk kötődött, az 1917 elején felújított korlátlan német tengeralattjáró-háború pedig – melynek során a németek bármilyen zászló alatt közlekedő, az antantnak rakományt szállító hajót megtámadtak – a végső lökést is megadta az amerikai hadüzenethez. Németország most már versenyt futott az idővel, hogy még az amerikai csapatok beérkezése előtt dűlőre vigye a háborút. Titkosszolgálatuk svájci száműzetéséből átdobta Oroszországba Lenint, hogy végrehajtsa a bolsevik puccsot, s különbékét kössön a központi hatalmakkal. Az októberi hatalomátvételt követően, 1918 márciusában meg is született a különbéke, így a keleti front megszűnt.

A németek nagyarányú támadásokat indítottak Franciaországban, 70 km-re megközelítették Párizst, több hadosztályuk pedig a Marne-on is átkelt, ám előrenyomulásuk elakadt. Majd beérkeztek az amerikai csapatok, s az antant seregei augusztus és szeptember folyamán végzetes vereségeket mértek a németekre. Ugyancsak szeptemberben francia csapatok szálltak partra Görögországban, s támadásuk nyomán a bolgár front összeomlott. Az akkor angol gyarmatnak számító Egyiptomból előretörő brit haderő palesztinai és szíriai győzelmei fegyverletételre kényszerítették a központi hatalmak szövetségébe tartozó Oszmán Birodalmat, mely ezt követően szétesett. Októberben az antant erői – Olaszországban – döntő vereséget mértek a Monarchia hadaira, miközben Bulgária felől is francia egységek nyomultak előre Dél-Magyarország felé. A felerősödő nemzetiségi mozgalmak miatt is rogyadozó, széthullóban lévő Ausztria–Magyarország november 3-án fegyverszünetet kötött az antanttal. November elején pedig a vereségek hatására forradalom tört ki Németországban, mely megbuktatta a császárságot. Németország köztársasággá alakult, s fegyverszünetet kért, mely november 11-én meg is köttetett.

Miért veszítettünk? Az egyik fő ok az 1914-es marne-i vereség volt, pedig Párizs kapujában a németek akár győzhettek is volna. A másik fő ok pedig a Monarchia haderőreformjának az elmaradása volt, melynek megvalósulása esetén Ausztria–Magyarország is elérhette, vagy legalább jórészt elérhette volna 1914-ben kitűzött céljait. Akkor pedig a háború egész további menete másként alakul. Az elhúzódó kétfrontos háború azonban megnyerhetetlennek bizonyult, az orosz front túl későn szűnt meg, Amerika hadba lépése pedig megadta a kegyelemdöfést a központi hatalmaknak. 

L. M.