Őszi munkálatok a fóliasátrakban

2018. november 27., 14:07 , 931. szám

Az ősz végéhez közeledve a legkitartóbb gazdák is befejezték már a ter­mesztést fóliasátraikban, és elkezdték a felkészülést a következő évre. Az alább leírt munkálatok elvégzése elengedhetetlen az idény végén, a termesztés befejezése után, ugyanis a megfelelően elvégzett fertőtlenítés, vagy a talaj pH-értékének helyrehozása nagyban elősegíti majd a következő évi termesztés megkezdését és sikerét.

A fóliasátor és a teljes növényállomány fertőtlenítése

Miután úgy döntöttünk, hogy befejezzük az idei termesztési szezont (tehát felszámoljuk a növényállományt), első lépésként mindenképpen el kell végezni a fóliasátrak és a még bennük lévő növényállomány fertőtlenítését. Ezt a műveletet végezhetjük kénpor égetésével, amikor is a hajtatólétesítmény minden 100 m2-nyi területére 1 kg kénport számítunk. Azonban ennek a módszernek nagy hátránya, hogy a kén égetése során keletkező sav roncsolja a fóliaborítást, megrövidíti annak élettartamát.

A másik alkalmazható módszer a formalinos fertőtlenítés. A kijuttatandó mennyiség függ a formalin töménységétől. A 40%-os oldatból 1,5 litert permetezünk ki 100 négyzetméternyi növényállományra. A formalin kijuttatásához ajánlatos ködképző permetezőgépeket használni, illetve a megfelelő védőfelszerelés is elengedhetetlen.

Mindkét eljárás esetében légmentesen be kell zárni a fóliasátrakat, hogy a kijuttatott szer a fóliasátor belsejében jól ki tudja fejteni hatását. Két-három nap után, ha a növényállomány már elszáradt, kinyithatjuk a szellőzőket, és a megfelelő szellőztetés után kitakaríthatjuk a fóliasátrat. Amennyiben úgy látjuk jónak, a fertőtlenítést meg lehet ismételni az alapos takarítás után. Ilyenkor a fóliasátor belső vázán megbúvó kórokozókat is elpusztíthatjuk, valamint érdemes a talajt mintegy 10 cm mélyen fellazítani, hogy a felső rétegében található kórokozók és kártevők is elpusztulhassanak.

A fóliasátor takarítása

A fertőtlenítés után jöhet a növénymaradványok eltávolítása a fóliasátorból. Figyeljünk arra, hogy a növényeket a gyökérzettel együtt húzzuk ki a talajból. Ilyenkor érdemes átvizsgálni a gyengébben fejlett növények gyökereit, hogy nem találhatóak-e rajtuk kis csomók, koloncok, amelyek a fonálféreg jelenlétét mutatják. Ha találkozunk ilyen tünetekkel, fel kell készülni az ellene való védekezésre.

A fóliasátor takarítása igen alapos kell, hogy legyen. Igyekezzünk a legapróbb növényi maradványoktól is megszabadulni, megakadályozva ezzel, hogy éppen azon a kicsiny levélkén, ágacskán teleljen át a kórokozó, amelyet bent hagytunk. A kihordott növényi maradványokat lehetőség szerint meg kell semmisíteni, de semmiképpen ne a fóliasátor közelében helyezzük el őket.

A talaj átmosatása

Az állomány felszámolása után érdemes elkezdeni a talaj átmosatását, aminek a lényege az, hogy a talaj felső rétegében felhalmozódott ásványi sókat levigyük a talaj alsóbb rétegeibe. Ilyenkor négyzetméterenként 120-150 liter vizet juttatunk ki a talajra. A legjobb módszer erre az esőztető öntözés. Az átmosatás előtt is célszerű a talajt kicsit fellazítani, hogy a kijuttatott vízmennyiséget minél könnyebben be tudja inni a föld.

A talaj pH-értékének beállítása

Kárpátalján jellemzően a savanyú kémhatású talajok vannak túlsúlyban, azonban ez vidékenként változó lehet. Például Nagydobronyban a talaj magas pH-értékével küszködnek a gazdák, míg Feketepatakra és környékére leginkább a savanyú talaj a jellemző. Az általunk termesztett zöldségfélék általában 6-6,5-es pH-érték mellett fejlődnek a legjobban, ezért is fontos a talaj pH-értékének helyes beállítása. Ha az elvégzett talajvizsgálat során mért pH-érték túl alacsony, akkor szükség lehet a talaj meszezésére. Ehhez alkalmanként 100 négyzetméterre mintegy 50 kg mészport juttassunk ki, a talaj pH-értékétől függően. Ha viszont túlságosan magas a pH-érték, akkor a kalcium pótlására gipszet szórunk ki a talajra, 100 négyzetméterre 5-6 kg-ot.

Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro agricultura Carpathica”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa