Háromszék hőseposza

2018. november 29., 17:00 , 932. szám

Százhetven évvel ezelőtt, 1848. november 28-án a Székelyföldhöz tartozó Háromszék közigazgatási központjában, Sepsiszentgyörgyön megtartott népgyűlés úgy döntött: minden külső segítség nélkül is felvállalják az önvédelmi harcot a Háromszéken kívül már egész Erdélyt ellenőrzésük alá vonó császári csapatok ellen. És a magyar történelemben példátlan módon, egyetlen, vármegyényi közigazgatási egység képes volt teljesen egyedül megszervezni önvédelmét, s jelentős mértékben befolyásolni az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc menetét.

1848 szeptembere végén, októbere elején Anton von Puchner császári altábornagy, Erdély katonai parancsnoka szembefordult a Batthyány-kormánnyal. Majd a magyarság ellen hergelt erdélyi románokhoz intézett október 17-i, uszító kiáltványával rászabadította a magyar településekre a gyújtogató, tömeggyilkosságokat véghezvivő Habsburg-párti román népfelkelőket. A román határőrezredek pedig szintén a forradalmi kormány ellen léptek fel. Eközben viszont az akkor még nem vármegyékre, hanem székeknek nevezett közigazgatási egységekre (Marosszékre, Csíkszékre, Háromszékre, Udvarhelyszékre) tagolódott Székelyföld népe az október 16–18-án, Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen kiállt a magyar kormányzat mellett, és elhatározta a honvédség megszervezését, melynek magvát a székely lovas- és gyalogos határőrezredek alkották. Eleinte több csatában is vereséget mértek ellenségeikre, azonban október végén Puchner megindította főerői támadását az erdélyi magyar hadsereg, illetve Székelyföld ellen. Haditerve szerint előbb ellenőrzése alá akarta vonni egész Erdélyt, majd átkelve a Királyhágón, meg akarta szállni Nagyváradot, esetleg Debrecent. Az osztrákok – akiknek az oldalán ott harcoltak a román határőrezredek is – súlyos vereségeket mértek a gyengén felszerelt, ráadásul rosszul is vezetett erdélyi magyar seregre, miközben a Székelyföld ellen irányított Joseph Gedeon vezérőrnagy november 5-én Marosvásárhelynél a székelyeket is legyőzte. A császáriak megszállták Marosszéket és Udvarhelyszéket, míg Csíkszéket semlegességi nyilatkozat elfogadására kényszerítették. Az Erdély délkeleti csücskében fekvő Háromszék meghódoltatása helyett azonban Gedeon a fontosabb katonai célpont, Kolozsvár ellen fordította csapatait. A három irányból Erdély fővárosa ellen vonuló osztrák–román erők aztán november derekán meg is szállták a Kis-Szamos menti nagyvárost, a felbomlóban lévő erdélyi magyar hadsereg pedig a Csucsa–Zilah–Zsibó–Nagybánya vonalra vonult vissza, s kiszorult a történelmi Erdélyből. Háromszék azonban lélegzetvételnyi időhöz jutott, amit jól ki is használt.

November közepétől kezdődően Sepsiszentgyörgyön több népgyűlést is tartottak. A hamarosan legendás szabadságharcossá váló volt székely határőr, a lövegkezelői kiképzést kapott, s emellett az ágyúgyártás világát is megismerő Gábor Áron valószínűleg a november 16-i gyűlésen szólalt fel, melyen felhatalmazást kért és kapott arra, hogy megkezdhesse a szék önvédelméhez nélkülözhetetlen ágyúk gyártását. Az első lövegeket a bodvalyi vashámorban készítették el, vasból, majd Sepsiszentgyörgyön folytatták a munkát, ahol a korabeli technika szintjén jobbaknak számító bronzágyúk kerültek ki a tüzér főhadnaggyá előléptetett Gábor Áron és munkásai keze alól. A hadseregszervezés is jól haladt, s amikor az önvédelmi harc felvállalását kimondó november 28-i döntést követően August von Heydte báró csapatai Háromszék ellen vonultak, a november 30-án megvívott első hídvégi ütközetben a székely haderő – jórészt az ágyúknak és Gábor Áron tüzértiszti rátermettségének köszönhetően – fényes győzelmet aratott, melyet követően Heydte visszavonult. Puchner egy dandárt vezényelt Háromszék ellen, ám ezzel meggyengítette saját haderejét, s így nem tudta változatlan lendülettel folytatni hadjáratát. Ráadásul a háromszékiek ellentámadásba lendültek, december 5-én Szászhermánynál újabb vereséget mértek az osztrákokra, és felszabadították a Háromszéktől nyugatra fekvő tájegység, a Barcaság magyar falvait. S bár négy nap múlva Heydte Felsőrákos és Köpec között legyőzött egy székely sereget, a háromszéki főerők Gál Sándor őrnagy vezetésével december 13-án visszavágtak, és Felsőrákosnál szétverték az ellenséges hadat. Ezért öt nappal később a császáriak rákényszerültek arra, hogy újabb egységeket vezényeljenek az elszántan és eredményesen harcoló Háromszék ellen, s ennek révén az osztrákok számbeli és haditechnikai fölénybe kerültek. Így bár Ürmösnél Gál újabb győzelmet harcolt ki egy császári egység fölött, december 24-én a Habsburg-csapatok a második hídvégi csatában súlyos vereséget mértek a székely csapatokra, melynek következtében 1849. január 2-án az árpataki békeszerződésben Háromszék beszüntette a harcot, ám kiharcolták, hogy a császáriak nem szállták meg a széket.

Ekkorra azonban óriásit változott a hadi helyzet. Józef Bem – magyarosan: Bem József – tábornok, az erdélyi hadsereg december elején kinevezett új főparancsnoka diadalmas ellentámadásba lendült, s 1849. január 2-ra felszabadította Észak-Erdélyt. Január közepén pedig a hadjáratba bekapcsolódott a harcot újrakezdő Háromszék is, mely magányosan megvívott hősies küzdelmével, ellenséges csapatok lekötésével az erdélyi hadsereg legválságosabb időszakában mentette meg azt a felmorzsolódástól, s adott időt Bemnek arra, hogy ütőképes katonasággá szervezzen át egy vert sereget. Az elszántság és a szervezettség csodát tud művelni...  

Lajos Mihály