Salánkon is megemlékeztek a málenkij robotról
A Salánkról 1944 őszén elhurcolt 301 férfi emlékművénél, a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében december 1-jén emlékeztek meg a hetvennégy évvel ezelőtti deportálásokról.
A rendezvényt Kalanics Éva, a salánki KMKSZ-alapszervezet elnöke nyitotta meg, kifejtve, hogy a deportálásokat elszenvedett férfiak mellett adózzunk tisztelettel azoknak a felmenőinknek is, akik elvesztették férjüket, édesapjukat, fiukat, mert ők is áldozatok voltak.
Barta József, a KMKSZ alelnöke, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke és a megyei tanács elnökhelyettese beszéde kezdetén arról szólt, hogy 1944 őszén 40–45 ezer kárpátaljai magyar és német katonaköteles korú férfit hurcoltak el, akik közül 12–15 ezren odahaltak. De miért deportálták őket? A Szovjetunió újjáépítése során rabszolgákként akarták őket dolgoztatni. Csakhogy ebben az esetben megfelelő körülményeket kellett volna biztosítani ahhoz, hogy bírjanak is dolgozni. A harmadik magyarázat az, miszerint a szovjetek bosszút akartak állni azért, hogy Magyarország és Németország a Szovjetunió ellen harcolt, és ennek a bosszúnak estek áldozatul vidékünk katonaköteles korú magyar és német férfijai. A legfontosabb cél viszont a megfélemlítés volt, a kárpátaljai magyar és német lakosság megtörése, hogy beletörődjenek a szovjetrendszer kiépítésébe.
De miért maradt életben az elhurcoltak mintegy kétharmada? Nagyon sok múlt a lelki állapotukon is. Akiknek erősebb volt az Istenbe vetett hitük, a bizalmuk, hogy Isten hazasegíti őket, azoknak erőt adott a hit és a remény.
Mi most jobb helyzetben vagyunk, de nem vagyunk jó helyzetben. Oktatási, anyanyelvhasználati jogainkat támadják, emellett provokálnak is minket. Most kell összefogni minden kárpátaljai magyarnak, együtt kell kiállnunk jogainkért, anyaországunk nemzeti kormánya pedig támogat is minket, anyagilag is és számunkra is van remény.
Csirpák József helybeli görögkatolikus parochus az Istenbe vetett hit és az ima erejéről beszélt.
Kész Barnabás megyei tanácsi képviselő, a beregszászi Rákóczi-főiskola tanára felidézte, hogy 1944 őszén, amikor már eldőlt a világháború kimenetele, a győzelemre álló szovjetek milyen sunyin, gyáván, háromnapi munka ígéretével kezdték összegyűjteni a katonaköteles korú kárpátaljai magyar és német férfiakat. És hiába telt el huszonhét év a rendszerváltás óta, az ukrán állam mint a Szovjetunió jogutódja, máig nem kért bocsánatot a deportálásokért, és máig nem adott kártérítést.
Balogh Attila helyi református lelkész pedig összehasonlította nemzetrészünk 1944-es és jelenlegi helyzetét.
A felszólalásokat követően a Salánki Mikes Kelemen Középiskola végzős diákjai ünnepi műsort mutattak be, majd a megjelentek megkoszorúzták az elhurcoltak emlékművét. A megemlékezést a Himnusz eléneklése zárta.
Lajos Mihály
