Adventi szavalóverseny a Bethlen Gábor-gimnáziumban

2018. december 19., 14:58 , 935. szám

A Megváltó születésének ünnepére elsősorban a lelkünket kell előkészíteni: megteremteni benne a belső békét, hogy méltó lehessen a karácsonyi csoda befogadására. Éppen ezzel a szándékkal indította el sok évvel ezelőtt a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium a Hit, Remény, Szeretet adventi vers- és prózamondó versenyt, hogy a költészet, a szép szó művészetének erejével teremtsen alkalmat a versszeretőknek a karácsony előtti lelki ráhangolódásra.

Idén december 13-án került sor a versünnepre, amelyre 41 versenyző érkezett felkészítői kíséretében. A megnyitó ünnepségen Gogola Anna elsős gimnazista Túrmezei Erzsébet Kérdez a gyermek című versének előadásával teremtett meghitt hangulatot, majd Szabó Árpád, a gimnázium igazgatója köszöntötte a kedves vendégeket. Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul és Orosz Géza, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének alelnöke, Beregszász város alpolgármestere, valamint a történelmi egyházak meghívott képviselői.

Szilágyi Mátyás főkonzul úr megható szavakkal köszöntötte a jelenlevőket, majd felolvasta Ábrányi Emil Él a magyar c. versét.

Molnár János esperes-plébános Isten szavának teremtő erejéről szólva irányította a figyelmet a karácsony misztériumára, amikor „az Ige testté lőn”, s Bősze Éva A költészet c. versének idézésével zárta szavait.

Marosi István görögkatolikus parochus szavainak fő üzenete arról szólt, hogy a költészet megmutatja, milyennek kell lennie az embernek ahhoz, hogy megtalálja az igazi szépséget a lelkében.

Radvánszky Ferenc református tiszteletes Szent Pál apostol gondolatát bontotta ki: „...ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek” (Fil 2,15–16).

A köszöntők után bemutatták a zsűri tagjait. Az 1–4. és az 5–8. osztályos diákok szavalatait Weinrauch Katalin költő és író, zsűrielnök, Gál Antónia, a Beregszászi 6. Sz. Horváth Anna Általános Iskola nyugalmazott magyartanára, Taracközi Marianna lelkész-hitoktató és Marosi Anita újságíró hallgatta meg, a 9–11. osztályos diákokat és a felnőtt kategória versenyzőit pedig Orémuszné Bacskó Maja, a nyíregyházai Városmajori Művelődési Ház szakmai vezetője (a zsűri elnöke), Bárdos Nóra, a Beregszászi Járási Módszertani Osztály szakmódszerésze, Kovácsné Marton Erzsébet, a Küldetés főszerkesztője és Lőrincz P. Gabriella költőnő. Értékelésük alapján a következő eredmények születtek:

1–4. osztály: 1. Gogola Mária (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola; felkészítői Győrffy Ágnes és Gogola Gabriella); 2. Varga Noémi (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola; felk. Imre Éva); 3. Iván Ádám (Beregszászi 6. Sz. Horváth Anna Általános Iskola; felk. Nagy Zsuzsanna). Különdíj: Bonkaló Beáta (Beregszászi 6. Sz. Horváth Anna Általános Iskola; felk. Baráth Ágnes).

5–8. osztály: 1. Nagy Barbara (Nagyberegi Református Líceum; felk. Kovács András) és Lánczi Ildikó (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BBGMG); felk. Kocsis Mária); 2. Nagy Andrea (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola; felk. Szilágyi Gizella); 3. Rajkó Anna (a Ficseri Stúdió tagja; felk. Vass Magdolna). Különdíj: Ivanyuk Melissa (Alsóremetei Általános Iskola; felkészítő tanára Vass Irén).

9–11. osztály: 1. Kopasz Sára (BBGMG; felk. Hnatik-Riskó Márta); 2. Kuruc Andrea (Nagyberegi Református Líceum; felk. Gálfi Dezső); 3. Halász Emília (BBGMG; felk. Kocsis Mária). Különdíj: Ferku Szilveszter (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete; felk. Kudlotyák Krisztina) és Kiss Szabolcs (Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola; felk. Szilágyi Gizella).

Felnőttek: 1. helyezett: Tihor Éva (Kígyós) és Szerényi Béla (Beregdéda).

A díjazottak oklevelet és értékes ajándékokat vehettek át, de minden résztvevő emléklappal és kis emléktárggyal tért haza.

A rendezvényt támogatta Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a KMKSZ, az UMDSZ, Péter Csaba megyei képviselő, Gogola Zoltán festőművész, a gimnázium rajztanára és Jakab Eleonóra, a gimnázium egykori tanára. Köszönet illeti a támogatókat és a szervezőket, akik az advent idején igazi léleképítő alkalmat teremtettek a szép szó ünnepével.

G. M.