Weöres Sándor: Betlehem
Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!
Szénakazlak mellett,
lám, angyal közelgett.
Az égből indulva
üzenetét hozza.
Ma született gyermek,
a világ ismer meg!
Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!
Pásztorok hirdessék
minden szívnek tessék.
Ő az istállóban
fekszik a jászolban.
Fekhelye gyalult fa,
pelenkája szalma.
Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!
József és Mária
ajkán zeng ária.
Ökörke, szamárka
kétfelől csodálja.
Világ ékessége,
kezdete és vége!
Ó fényességes
Ó békességes
Ó dicsőséges
Karácsony!
Weöres Sándorral kapcsolatban ritkán esik arról szó, hogy nagy költőnk figyelemre méltó irodalomtudós is volt. A vers születése című doktori disszertációja például egyik fontos darabja irodalomtudományunknak, melyben alapvető dolgokat lehet olvasni – egyebek mellett – az ihlet és a mű kidolgozásának szerepéről. A meditáció és vallomás alcímet viselő dolgozatból kiderül, szerzőnk mindig több időt töltött a vers végső formába öntésével, mint ihlet szerinti papírra vetésével.
És hogy ezzel kapcsolatban mit mutat a Betlehem című költemény? Mindenekelőtt látható rajta a pontosság. A négysoros kezdőstrófa négyszeri szereplése pedig egyértelművé teszi, hogy ez alighanem refrén. A költemény kidolgozottsága egy elgondolt zeneműre is utalhat, miközben ez nem akadálya, hogy szerzőnk a lehető legegyszerűbb szavakkal elmondja benne Jézus születésének körülményeit. A „Világ ékessége, kezdete és vége!” költészetbe oltott filozófia, a megszületett Megváltót csodáló „ökörke, szamárka” pedig utánozhatatlan báj, gyermekség, tisztaság, vagyis: szeretet és ihletettség, azaz maga a karácsony…
Penckófer János
