Badalóban is méltatták Petőfi Sándor születésnapját

2019. január 4., 14:17 , 937. szám

Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. A mindössze 26 évet élt magyar költő, forradalmár, nemzeti hős a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja volt.

Badalóban immáron hosszú évtizedek óta az év első napján kerül sor Petőfi születésnapjának méltatására. A történet szerint 1847 júliusában a költő a község templomfalának tövében pihent meg, mikor úton volt Erdélybe menyasszonyához, Szendrey Júliához. A megemlékezés istentisztelettel kezdődött, majd azt követően a helyi és környező települések lakosai helyeztek el koszorúkat és rótták le kegyeletüket a település református templomának külső falán elhelyezett emléktábla előtt.

Az eseményen tiszteletét tette Kulcsár Ferenc, Magyarország beregszászi konzulja, Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere és az általa vezetett küldöttség, Kádár Szilvia, Rácz János, dr. Jakab Lajos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Halábori, Tiszacsomai és Badalói Alapszervezeteinek elnökei, Szalai Imre, Badaló község polgármestere, illetve Sápi Zsolt, a Badalói Református Egyházközség lelkésze.

Igehirdetésében Sápi Zsolt arra emlékeztetett, hogy meg kell maradnunk Jézus Krisztusban a 2019-es évben is, mert „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk” – hangsúlyozta.

Dr. Jakab Lajos köszöntötte a jelenlévőket, majd nemzeti himnuszunk eléneklését követően tolmácsolta a jelenlévőknek Brenzovics László, az idén 30 éves Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke újévi köszöntőjét.

Kulcsár Ferenc beszédében azzal méltatta a költőt, hogy Petőfi a szabadság kivívásáért és a nép felemelkedéséért élt, és ezt nem csupán műveivel, hanem a tetteivel is bizonyította.

Csoma Zoltán Szatmárcseke község nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében elmondta, hogy Badalóhoz a legközelebb fekvő település Szatmárcseke, olyannyira, hogy a harangzúgás mindig áthallatszik, csak éppen határ választja el azokat egymástól. Hozzátette: „Ám bizakodásra ad okot, hogy volt már itt szovjet, cseh hatalom, de ebben a templomban mindig magyarul szólt az ima, és ez ezután is így lesz.” A polgármester hangsúlyozta: mindenben segítségére lesznek az itteni magyarságnak, amiben tudnak.

Szalai Imre a következőképpen fogalmazott: Petőfi Sándor a magyar forradalom és szabadságharc talán legkiemelkedőbb alakja volt Kossuth után. Majd úgy folytatta: Petőfi küldetéssel érkezett ebbe a világba, hogy költészetével és emberi példájával öntudatra ébressze a népet.

A beszédeket követően egy ifjú badalói, Jakab Tamás, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagja elszavalta Petőfi Sándor Minek nevezzelek? című versét.

A Szózat eléneklése után a megemlékezés koszorúzással és tiszteletadással zárult a költő emléktáblájánál.

D. P.