Diplomaátadó ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

2019. március 3., 19:07 , 945. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 2014-ben indított képzést 100 diákkal öt szakirányban, melyek általános iskolai végzettségre épülnek: óvodapedagógia, szociál­pedagógia, alkalmazott matematika, turisztika és könyvvitel szakokon. Idén, 2019. február 28-án már a második évfolyam fejezte be sikeresen a képzést és szerzett képesítést mint ifjú szakember (molodsij szpecialiszt). Az ünnepélyes keretek között megrendezett eseményen 3 év 6 hónap tanulás után turisztikai szolgáltatások szakon 24 végzős diák vehette át a diplomáját a főiskola átriumában.

Az ukrán, a magyar, valamint a főiskola himnusza – Rákóczi imája – eléneklését követően Kiss Julianna, a rendezvény moderátora köszöntötte a jelenlévőket. Az esemény meghívott vendégei között volt Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikai feladatok koordinálásáért felelős miniszteri biztosa és kísérete, Bujdosó János, a nemzetpolitikai államtitkárság kárpátaljai főosztályának vezetője, Bokory Orsolya kabinetfőnök-helyettes, Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja, Csizmadia Alexandra, Magyarország Beregszászi Konzulátusának külgazdasági szakdiplomatája, Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora, Marosi István, a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség lelkipásztora, Nagyija Lovha, Beregszász alpolgármestere, Molnár D. István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezetének elnöke, Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke. Továbbá köszöntötték azokat a vállalkozókat, akik a szakmai gyakorlat helyszínét biztosították a diákok számára, valamint a sajtó megjelent képviselőit.

Ezt követően köszöntötték a diplomaátadó ünnepség házigazdáit: dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselőjét, Vass Ilona rektorhelyettest, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány igazgatóját, Rácz Béla rektorhelyettest, az Öregdiák Szövetség elnökét, Fodor Gyula rektorhelyettest, a Beregszászi Járási Tanács képviselőjét, Soós Katalint, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatóját, Dzsanda Halina igazgatóhelyettest, Buda Zsuzsannát, a tanulmányi és karrierkövetési osztály vezetőjét, Füzesi Otíliát, a főiskola főkönyvelőjét, Váradi Natáliát, a Felnőttképzési Központ vezetőjét, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatóját, Balogh Sándort, a Felsőfokú Szakképzési Intézet Diákönkormányzatának elnökét. Végül köszöntötték a főiskola megjelent tanárait, minden szülőt, diákot és jelen lévő vendéget.

Soós Katalin nyitotta meg a rendezvényt ünnepi beszédével. Elsőként elmondta, hogy az intézményben jelenleg 323 diák tanul, összesen 66 kárpátaljai településről. Majd hozzátette: „A ma diplomát szerző 24 diák túlélt egy akkreditációt, ahol derekasan írták a KKR-eket (комплекс контрольних робіт), dolgozatokat, melyek alátámasztották a minőségi oktatás eredményét. Azonban nemcsak az oktatást igyekeztünk minőségire szervezni, hanem a szabadidőt és szakmai gyakorlatot is szerettük volna ilyenné tenni” – folytatta. Beszédében kiemelte a csapatépítő és szakmai program jelentőségét – a Határtalanul program keretében pedig diákcsoportokat fogadott az intézmény Budapestről, Mátészalkáról, Miskolcról. „Közös projekteket készítettünk, majd viszonoztuk látogatásukat” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség pályázatai segítségével sikerült tanulmányi kirándulásokat szervezni Sárospatak és Sátoraljaújhely környékére, Kecskemétre és Ópusztaszerre, Budapestre, Nyíregyházára és környékére. A csoport és osztályfőnökük számos közös kirándulást és programot szervezett: múzeumlátogatást a Debreceni Déri Múzeumba, pihenést Hajdúszoboszlóra, terepgyakorlattal egybekötött sátorozást a Kárpátokban – és még lehetne sorolni. Beszéde végén elismerését és köszönetét fejezte ki a kollégáinak, a tanulmányi osztály munkatársainak, az intézmény pedagógusainak, az osztályfőnöknek és a technikai dolgozóknak, illetve a főiskolának és a magyar kormánynak, ezen belül a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak a támogatásért. Külön köszönetet mondott azoknak, akik biztosították a gyakorló helyszíneket: a Paprika Travel utazási irodának, a Verecke Tour utazási irodának, a Ferdinánd Hotel és Étteremkomplexumnak, a Sting szabadidőközpontnak, a Magnum szabadidőközpontnak, a Találka étteremnek, a Helikon Hotelnek, a Praktik Hotelnek, a Kisvirág Panziónak. Végül köszönetet mondott a végzős diákoknak: „Köszönjük nektek az élményeket, amelyekkel hétköznapjainkat színesítettétek, valamint köszönjük a kitartásotokat, a tapasztalatokat, amelyeket általatok szereztünk, és köszönjük a szüleiteknek, hogy bátor, talpraesett ifjakat neveltek.”

A beszédet követően az intézet kórusának előadásában Bárdos Lajos Este van már és W. Hayes Lenn a mély völgy ölén című dalainak feldolgozásai hangzottak el.

Ezt követően Szilágyi Péter tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben megköszönte a meghívást, és gratulált a diplomát szerzett hallgatóknak a magyar kormány nevében. Úgy fogalmazott: „Ez több mint egy hagyományos iskola, ez egy felsőfokú intézmény, szakképzőintézet, kutatóműhely és kulturális központ is egyben, ahol különleges szemléletet kapnak a diákok, ahol nemcsak tudással, hanem a magyar kultúrával, és a magyar identitással is felvérteznek az oktatók.” Kiemelte, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fennállása óta a magyar nemzetpolitika számára kiemelt jelentőséggel bír. Majd így folytatta: „Fontos, hogy ma Kárpátalján a magyar közösség egy ilyen intézményre támaszkodhat, ahol gyermekeik anyanyelvükön sajátíthatják el azt a tudást és tapasztalatot, amelyet a későbbiekben kamatoztatni tudnak.” Beszédében hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság ma nehéz időket él, amikor az egyetlen fogódzkodója a magyar nyelv, a magyar kultúra lehet. A miniszteri biztos köszönetét fejezte ki Kárpátalja magyarságának, hogy ilyen körülmények között is bátran helytállva, büszkén őrzik a magyarság fényét itt, Beregszászban és a térségben egyaránt. Majd tovább folytatva azt mondta, hogy minden körülmények között, mindenkor számíthatnak az anyaország, az egész anyatársadalom, a magyar kormány támogatására és segítségére. A végzős hallgatókhoz intézett mondataiban úgy fogalmazott: „Kívánom, hogy mihamarabb találják meg azt az utat, amely által megvalósíthatják önmagukat, és egyben közösségüknek, a magyar közösségnek is hasznos tagjai lehetnek.”

A frissen diplomát szerzett végzősök nevében Kozub Gergely mondott köszönetet. Beszédében elmondta, hogy a három és fél év alatt nemcsak osztálytársak lettek, nemcsak ifjú szakemberek, nemcsak egy iskola diákjai, hanem – mint monda – „ha kellett, egymást vállvetve segítettük át a nehéz napokon, ha kellett, testvérei voltunk egymásnak, valódi őszinte szeretet kötött és köt minket össze”.

A diákok Gelbics Nelli Evelin végzős hallgató előolvasása nyomán fogadalmat tettek.

Kiss Julianna ismertette az intézményben szerzett diploma ismérveit. A Felsőfokú Szakképzési Intézet az ukrán és angol nyelvű állami diploma mellé egy magyar nyelvű oklevelet is csatolt, amelynek tartalma megegyezik az állami oklevelek tartalmával, így a végzős hallgatók diplomájukat három nyelven kapják meg, amelyet Ukrajnában és külföldön egyaránt elismernek.

A diplomákat dr. Orosz Ildikó és Soós Katalin adta át a 24 végzős hallgatónak az átrium színpadán.

A ballagó diákok a III. évfolyamos hallgatóktól kaptak útravalót, akiknek a nevében Tar Klaudia és Péter Andrea köszöntötte a végzősöket.

A Diákhimnusz (Gaudeamus igitur…) eléneklését követően a főiskola rektora, dr. Orosz Ildikó mondott záróbeszédet, amelyben a végzős hallgatókhoz szólva a következőképpen fogalmazott: „Előttetek a világ, és a világ, remélem, kinyílik – majd folytatta: – Átkerültetek a demarkációs vonal másik oldalára, hiszen az tudja a szakmáját, aki végig is próbálja az összes fázist, ami itt rátok vár. Örülök, hogy ezt a próbát is álltátok – tette hozzá. Számotokra ez a kezdet volt, mert a XXI. században a világ életfogytig tanulásra van ítélve, mert 5 évente kicserélődik az a tudáshalmaz, amit át kell adni.” Azt is hozzáfűzte, hogy szívesen várják vissza szeptemberben a diákokat a főiskolán való továbbtanulás céljából. Kiemelte, hogy a most végzett diákok feladata az is, hogy „a mi kultúránkat, a mi szokásainkat szerettessék meg másokkal, mert ez a szak pont erről szól, ember emberrel találkozzon, kapcsolatokat teremtsen, a legjavát adja abból, amit ő tud, ahhoz hogy a másik őt megszeresse és vigye hírét”.

Ezt követően a főiskolai gyü­le­ke­ze­tek egyházi vezetői mondtak áldást. Taracközi Ferenc János evangéliuma 5. részének 24. verséből idézett, majd ekképpen fogalmazott: „Isten valóban komolyan gondolja, kedves végzős diákok, hogy veletek lesz, komolyan gondolja, hogy fontosak vagytok számára, komolyan gondolja azt, hogy a jövőtök a tenyerén van, márpedig, hogyha ezt Isten komolyan gondolja, akkor ti is komolyan vehetitek.”

Marosi István a végzősökhöz szólva úgy fogalmazott, a turisztikában tevékenykedők akkor tudnak igazi emberekként élni, igazán gyakorolni a feladataikat, ha azt hivatásként élik meg. „A ti hivatásotok arra irányul, hogy az ember megpihenjen, hogy erőt gyűjtsön” – tette hozzá. Majd azt kívánta a diákok számára, hogy Isten ennek a hivatásnak az igazi áldását adja számukra.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével.

Dankai Péter