Az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői elkötelezték magukat az aláírásgyűjtés mellett

2019. március 13., 09:45 , 946. szám

Az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői közös nyilatkozatban kötelezték el magukat a Székely Nemzeti Tanács által elindított, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést támogató egymillió aláírás összegyűjtésének a támogatása mellett.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP), a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezető tisztséget betöltő képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott meghívására vettek részt múlt csütörtökön a Kolozsvári Kerekasztal-megbeszélésen.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben üdvözölték az Európai Unió Bíróságának csütörtökön közzétett határozatát, melyben a bíróság megállapította, hogy az Európai Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megtagadta a nemzeti kisebbségi régiók helyzetének javítására irányuló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.

Hangsúlyozták: a bíróság is elismerte, hogy a Székely Nemzeti Tanács által tett kezdeményezés célja a polgárok részvételének bátorítása és az Európai Unió elérhetőbbé tétele volt. Azt is kiemelték, hogy az Európai Bizottság határozatával együtt a bizottság mellett beavatkozóként fellépő román állam ellenkeresetét is elutasította a bíróság.

„A résztvevők kijelentik, hogy közös érdek a kezdeményezés, ezért támogatni fogják annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtését, mely a Minority SafePack sikere után immár egymás erősítéseként is lehetőséget biztosít, hogy ismételten az őshonos kisebbségek sorskérdéseit tegyük az Európai Bizottság és az Európai Parlament asztalára” – áll a közös nyilatkozatban.

(MTI/Kárpátalja)