Szlovák elnökválasztás: Fölényesen nyerte az elnökválasztás első fordulóját a liberális Caputová

2019. március 20., 09:59 , 947. szám

Fölényesen nyerte meg a szlovák elnökválasztás első fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje, aki Maros Sefcoviccsal, a legerősebb kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia (SMER–SD) párt jelöltjével került a második fordulóba. A vasárnap délben nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmények szerint a voksolás első fordulójában Caputovának mind a nyolc szlovákiai megyében a szavazatok jelentős többségét sikerült megszereznie.

Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás első körének véglegesített, hivatalos végeredményei szerint Zuzana Caputovára a szavazók 40,57 százaléka, a második helyen végzett Maros Sefcovicra pedig a választók 18,66 százaléka voksolt. A részvételi arány enyhén meghaladta az utolsó három ilyen voksolás átlagát, 48,74 százalékos volt. Az ország déli, magyarok lakta járásaiban a választási részvétel csaknem mindenütt alatta maradt az országos átlagnak.

Mivel a jelöltek egyikének sem sikerült megszereznie az érvényes szavazatok több mint ötven százalékát, így március 30-án második választási fordulót tartanak a két legtöbb voksot megszerzett jelölt részvételével. A választás második körében már egyszerű többség is elegendő a győzelem megszerzéséhez.

Bugár Béla, a Most–Híd vegyes párt jelöltje a szavazatok 3,1 százalékát szerezte meg. Ez alig több, mint fele annak az eredménynek, amit öt évvel ezelőtt Bárdos Gyula, a szlovák elnökválasztások történetének első magyar jelöltje szerzett.

(MTI/Kárpátalja)