Nyelvi jogok Ukrajnában – a KMKSZ elnöke Strasbourgban számolt be a jogcsorbításról

2019. április 9., 22:03 , 950. szám

Language rights in Ukraine (Nyelvi jogok Ukrajnában) címmel április 9-én az Európa Tanács magyar delegációja és a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) szervezésében konferenciára került sor Strasbourgban az Európa Tanács ülésszakának keretében, amelyen Brenzovics László, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is felszólalt. A nyilvános vitán elhangzott: Ukrajna módszeresen szűkíti a kisebbségek nyelvi jogait, ennek egyik példája az előkészületben lévő új ukrán nyelvtörvény, amely drasztikusan csökkentené az országban élő nemzetiségek nyelvhasználati jogait.

A konferencián az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének és A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának végrehajtásáról, az Európa Tanács Ukrajnára vonatkozó cselekvési tervéről, az Európai Bizottságnak az oktatási törvényre vonatkozó Velencei Bizottság általi ajánlásainak végrehajtásáról, valamint az EU–Ukrajna társulási megállapodás végrehajtásáról és a NATO–Ukrajna közötti kapcsolatok fejlesztéséről is tanácskoztak.

A találkozón jelen volt még Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és a magyar delegáció vezetője, Stefan Schennach, az osztrák delegáció tagja, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke, valamint Aurica Bojescu, az ukrajnai románok régióközi szervezetének felelős titkára.

Brenzovics László, Németh Zsolt társaságában az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének keretében megbeszélést folytatott Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács (ET) főtitkárával.

A KMKSZ elnöke arra hívta fel a főtitkár figyelmét, hogy Ukrajna továbbra sem teljesítette a Velencei Bizottság korábbi, az oktatási törvényt érintő ajánlásait, noha a tervezett nyelvtörvény még messzebb megy a kisebbségek jogainak korlátozását illetően.

Brenzovics László a konferenciát követően a telefonos interjú során elmondta: a nyelvi jogok vonatkozásában elsősorban arról esett szó, hogy „Ukrajna módszeresen szűkíti a kisebbségek jogait, s különös aktualitást adott ennek az, hogy most folyik a nyelvtörvény tárgyalása, amely tulajdonképpen felszámolná valamennyi kisebbségi jogot a nyelvhasználat terén”. Ezek a tárgyalások egyébként is egy olyan időszakban zajlanak, amikor feszültek a politikai viszonyok: az elnökválasztás két fordulója között.

A konferencia fő üzenetét megfogalmazva a KMKSZ elnöke aláhúzta: „Jó lenne, ha Ukrajna leállítaná a nyelvtörvény további tárgyalását, megküldené azt a Velencei Bizottságnak, és csak a parlamenti választás után térne vissza rá.” Ezt az álláspontot támogatta mind az osztrák, a magyar és a román delegáció képviselője – „s természetesen ez egybevág a mi véleményünkkel is, hiszen ezek a törvények alkotmányellenesek, nem felelnek meg Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak, ezért azt módosítani kell” – fűzte hozzá a politikus.

csa/ia

Németh Zsolt: Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját

Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját, olyan nyelvi szabályozást kell elfogadnia, amely összhangban áll az európai normákkal és nem csökkenti az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarok megszerzett jogait – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, a Nyelvi jogok Ukrajnában címmel az Európa Tanácsban szervezett kerekasztal-beszélgetésen kedden.

Németh Zsolt aláhúzta, aggodalomra ad okot az ukrán nyelvtörvény, az ugyanis abszurditásokat tartalmaz, a magánélet területére akarja száműzni a kisebbségi, köztük magyar nyelvet.
Magyarország értetlenül áll a szabályozás előtt, amely tovább növeli az oktatási törvény által már korábban előidézett feszültséget – tette hozzá.

(MTI)