Elfelejtett gyerekeket is támogat a főkonzulátus

Mint ismeretes, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa számára kiemelten fontos a gyermekek életkörülményeinek javítása. Múlt szerdán, május 22-én a főkonzulátus munkatársai ellátogattak a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházba Munkácsra, hogy személyesen adják át a főkonzulátuson gyűjtött higiéniai termékeket, játékokat, ruhaneműt és egyéb eszközöket, valamint a pénzadományt. Mindezt azoknak az ún. elfelejtett gyermekeknek hozták, akikről nem gondoskodnak a szüleik, és ideiglenesen a munkácsi kórházban élnek.

A csomagokkal érkező adakozó vendégeket dr. Biró Erzsébet, a megyei egészségügyi főosztály igazgatóhelyettese és Roman Snicer, a kórház főorvosa fogadta. Köszönetet mondtak a főkonzulátus munkatársainak humanitárius missziójukért, és kiemelték, hogy az egészségügyi intézménynek nyújtott folyamatos segítség felbecsülhetetlen.

Az átadást megelőzően rögtönzött sajtótájékoztatóra került sor az infektológiai osztály egyik termében.

Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja megjegyezte, hogy nem ez az első alkalom, amikor Magyarország támogatja a gyermekkórházat: korábban jelentős mértékben hozzájárultak a tetőszerkezet felújításához.

– Mindig is azt vallottuk, mint ahogyan ezt jelen esetben is bizonyítani tudjuk, hogy Magyarország nemzetiségtől függetlenül támogatja Kárpátalja lakosságát, s ezt a munkát a jövőben is folytatni szeretné. Ez a segítségnyújtás minden egyes munkatársunk számára fontos, és itt van két fiatal kollégám, akik kezdeményezték a gyerekek támogatását, felkarolták ezt a nemes ügyet – mondta Buhajla József és átadta a szót Loppert Balázsnak és feleségének, Loppert-Madarász Juditnak.

– Nehéz szívvel, de mosollyal és reménnyel jöttünk a kórházba – kezdte a konzul, aki feleségével egy kilenc hónapos gyermeket nevel. – Nehéz szívvel érkeztünk, mert szülőként szörnyű azt látni, hogy vannak nehéz sorsú gyerekek, akik ilyen körülmények között élik első éveiket. Mosollyal, mert a gyerekek azt várják, hogy örömöt szerezzünk nekik. S abbéli reménnyel, hogy a jövőben az ő helyzetük is megoldódik – mondta, majd egy személyes kitérőt tett. Megtudtuk, a kezdeményezés úgy indult, hogy Judit az interneten látott egy riportfilmet a munkácsi elhagyatott gyerekekről. S miután megnézte, ahelyett, hogy továbblapozott volna, a cselekvés útjára lépett és gyűjtést indított, melyhez csatlakoztak a külképviselet munkatársai is.

Judit hozzátette, amikor látta az említett videót, kisfiuk 7 hónapos volt.

– Mi minden szeretetet megadunk neki otthon, és szomorú látni, hogy ezeknek a kórházban felejtett gyerekeknek viszont nem jut szülői gondoskodás. De azt is láttam, hogy a kórházban dolgozók és az önkéntesek erőn felül teljesítenek. Ám amíg a jogszabályi háttér nem változik meg, annyit tehetünk értük, hogy gyűjtünk, elhozzuk, amire szükségük van, és eljövünk, hogy legalább így segítsünk. Ennyit tehetünk, és ezt meg kell tennünk!

Ezután valamennyien felöltöttük a kötelező köpenyt, és átvonultunk közvetlenül a gyerekek szobáiba. Közben Vira Szolovjovával, az infektológiai osztály vezetőjével beszélgetve elhangzott, hogy többnyire sokgyermekes, nehéz körülmények között élő családok gyermekei élnek itt, akikről pénzügyi vagy egészségügyi okok miatt nem tudnak megfelelően gondoskodni a szülők. De felelősségtudatuk hiányában vagy egyéb okok miatt nem mondanak le a kicsikről, így azokat nem lehet örökbe adni. Olyan csöppség is él itt, akit egy hónapja egyedül hagyva becsukott az anyja, és azóta sem érdeklődik felőle. A gyereket a szomszédok közbenjárásával szállította ide a rendőrség. S van az úgymond „hagyományos” eset, amikor az anyának csak feltételesen nevezhető lény szülés után a kórházban „felejti” a csecsemőjét. Persze, egy lemondási kérvény megírására már nincs ideje, így ellehetetleníti a pici örökbefogadását, és továbbra is jog szerinti szülőnek tekintendő, sőt, akár gyermeknevelési támogatást is kap utána. Egyik történet hátborzongatóbb a másiknál.

– Gyakorlatilag pár hetes koruktól kerülnek hozzánk, de ötéves gyerekünk is van. Jelenleg heten vannak, közülük négyen okmányok nélkül. Télen tizenöt gyermekről gondoskodtunk. Óriási segítség számunkra az az anyagi támogatás, melyet a felajánlók nyújtanak és az önkéntesek munkája, amellyel megkönnyítik az itt lévő gyerekek mindennapjait. Hisz a törődés oldja az ingerszegény környezetet, úgy látjuk, a járókák, a különböző játékok révén felgyorsult a fejlődésük, javult a hangulatuk, végre mosolyognak, nézik a televíziót, kommunikálnak. Az orvosok, nővérek feladata a gyógykezelés, s ritkán jut idő ölbe venni, járni tanítani a kis pácienseket.

Sipos József tiszaújlaki és tiszakeresztúri református lelkipásztor vezetésével jelen volt az önkéntesek egy csoportja is. A KEGYES (Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése) civil szervezet egyik vezetője hálás az osztályvezetőnek, a kórház vezetőségének a bizalomért, a lehetőségért, hogy ezt a szolgálatot teljesíthetik, s örülnek, hogy néhány hónap alatt szemmel látható változásokat tudtak elérni mind a kicsik fejlődésében, mind a környezetük kialakításában.

– Nagyszőlősön 2017 februárjától ott vagyunk az elfelejtett gyerekek között, Munkácson pedig tavaly decembertől, amikor a Pulzus Rádiónak volt egy nagy cipősdoboz-akciója. Azután itt is elkezdődött az önkéntes misszió kiépítése. Magyarországon Ercsiben indult egy gyűjtés, ami folyamatos ellátást biztosít ennek a programnak. Tisztálkodási szerek és egyéb tárgyi dolgok, televízió, légkondicionáló és orvosi eszközök is kerülnek ide. Előfordul, hogy az itt kezelt gyerekeknek is tudunk ruhaneműt adni – foglalta össze Sipos József, aki egyben a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet elnöke is.

Doktor Erika Beregrákosról jár be hetente több alkalommal. Elmondta, társaival együtt itt mindig feltöltődnek egy-egy mosoly láttán.

– Sokaktól azt halljuk, hogy „én nem tudnék oda elmenni, mert megszakadna a szívem”. De ha mindenki így gondolkodna, akkor ki fog ide eljönni? Ki veszi ölbe az elfelejtett gyerekeket, kitől kapnának szeretetet? – teszi fel a kérdést, amelyre nem vár választ, mert meggyőződése: ha nem ők, akkor ki?

Deák Szilvia kezdő, nemrég csatlakozott a csoporthoz, ismerkedik a gyerekekkel. Ő a következőképpen emlékszik az indulásra:

– Nem egyszerű, de jött egy elhatározás. Úgy gondolom, az Úristennek ezzel is szolgálni tudok.

Beszélgetés közben a piciket kézről kézre adták a felnőttek, de időnként a kevésbé „edzettek” szemét könnyfátyol homályosította el.

Rehó Viktória