Fájdalom – és élni akarás

Nemzeti összetartozás napi megemlékezés Nagypaládon

Ahogy az egy és oszthatatlan magyar nemzet a török világ fájdalmasan hosszú százötven éve alatt sem törődött bele sohasem, hogy három része három különböző országhoz: a Habsburg-uralom alatt álló Királyi Magyarországhoz, a török hűbéres, de jelentős belső autonómiával bíró Erdélyi Fejedelemséghez, illetve – a török hódoltsági területek révén – az Oszmán Birodalomhoz tartozik, úgy ma sem tudunk belenyugodni Trianonba, a gyalázatos békediktátumba. Mert egyszerűen nem nyugodhatunk bele a szétszakítottságba. Mert mi együvé tartozunk. És a bele nem törődés, valamint az együvé tartozás érzése csendült ki a KMKSZ nemzeti összetartozás napi központi megemlékezéséből is, melyre a hagyományoknak megfelelően, ezúttal is Nagypaládon került sor.

A gyönyörű nagypaládi református templomban, Kárpátalja egyik legszebb neogótikus templomában megtartott rendezvény ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyen Hunyadi Attila, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese tartott szentbeszédet a Zsoltárok könyve alapján. „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr…” – idézte a zsoltáríró Dávid királyt, de mielőtt a nemzet boldogságának a kérdéskörét bontotta volna ki, kitért az ember boldogságára, melyet ott lehet látni az arcon, ha benne él a szívben. De mi tesz boldoggá? Van, aki úgy gondolja: a pénz, akad, aki úgy véli: a siker. De ha az ember érzi, hogy sérült a lelke, akkor mégsem boldog. Az igazi boldogság ugyanis nem valamihez, hanem valakihez, nevezetesen az Istenhez kapcsolódik. Az ember úgy lehet igazán boldog, ha a szívében ott van a békesség, ha tud adni szeretetet, ha felkarolja az elesettet, a gyöngét – fejtette ki az esperes, majd rátért arra, mitől lehet boldog a nemzet. Hogyan állunk meg ma Isten színe előtt? – tette fel a kérdést. Lehet, hogy feltépjük múltunk sebeit – fejtette ki, kitérve rá, hogy Nagypaládot is elszakították a szomszédos Kispaládtól. Ám – mint leszögezte – Istennek terve és célja van velünk, benne van a jövőnk, nélküle nem lehet építkezni, s még a próbatételekért is hálát kell adnunk neki. Felidézte, hogy amikor nehéz idők jöttek elődeinkre, akkor egymást felsegítve mentek tovább, s hogy bennünk, kárpátaljai magyarokban van valami plusz, amit az anyaországban is észrevesznek, és ez a plusz a mi hitünk, a lélek gyümölcse, s hálaadással gondolunk arra, hogy Isten mégis velünk van. Nemzetünkkel – történelme során – vele volt az Isten, a nehéz időkben is, előkészítette számunkra az utat, s adta a kegyelmét. S valóban boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, és boldog az az ember, aki az Istennel él – zárta e szavakkal szentbeszédét Hunyadi Attila.

A prédikációt követően Illés Katalin, a KMKSZ Nagypaládi Alapszervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Magyarnak lenni, a magyar nemzethez tartozni nagy kitüntetés, és akármilyen nehéz is a sorsunk, mégsem cserélnék senkivel” – osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. „A történelem során nagy megterhelést kapott a magyar nemzet, de mégis itt vagyunk, és álljuk a sarat. Nagyon sok mindent megéltünk, s élünk meg ma is, és ránk kárpátaljai magyarokra, illetve a velünk együtt élő más nemzetiségűekre, is igaz a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. Akit szeret az Úr, azt próbára teszi, s ezeket a próbatételeket ki kell állnunk. De ahogy a családban is tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, bárhol is éljenek családtagjaink, úgy abban a családban is számíthatunk egymásra, mely családot úgy hívják: magyar haza. Tudjuk, hogy a jövőben újabb kihívások és próbák elé nézünk. Régen véres harcokat kellett vívnunk, most más módszerekkel támadnak minket. De ki kell tartanunk, és nekünk is, itt, Kárpátalján, ki kell állnunk nyelvi jogainkért.”

Erdei Péter beregszászi magyar konzul emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak több mint ezeréves történelme van, s különböző korszakokat élt át: fényeseket és tragikusakat. Most Trianonról emlékezünk meg, mely határokkal szakított el egymástól magyar közösségeket, s Magyarország elvesztette területe kétharmadát. De Magyarország mégis megmaradt. A mi dolgunk pedig az, hogy a különböző országokban élő magyarok egymáshoz közeledjenek, egymásra találjanak, érezzük át, hogy összetartozunk. Az anyaország pedig támogatja a határon túli magyar közösségeket, köztük a kárpátaljait is, hogy megmaradhassanak magyarokként a szülőföldjükön.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő beszéde kezdetén kifejtette, hogy nem véletlenül kerül sor Nagypaládon a KMKSZ nemzeti összetartozás napi központi rendezvényére, hiszen a Szatmár megyéből kihasított Nagypaládot elszakították természetes szomszédjaitól: Kispaládtól, Botpaládtól, Nagyhodostól, és attól a régiótól, melyhez Trianonig szorosan kapcsolódott. Elzártság jutott osztályrészéül. De mégis megmaradt, megőrizve nyelvét, kultúráját, vallását. Mert nem lehet minket mássá formálni, mint akik vagyunk. A Trianon óta eltelt 99 évben velünk volt, s ma is velünk van az Isten. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de 99 év után is megvagyunk – fejtette ki a szónok. Majd felidézte, hogy 2010-ben a Magyar Országgyűlés meghozta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, a magyarság összetartozása pedig valóság. Magyarul beszélünk, és fogunk is beszélni. S még száz év múlva is össze fogunk tartozni…

A felszólalások után a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola diákjai felidézték a trianoni rablóbéke megszületését, s hogy általa mi mindent veszített el Magyarország területben, lakosságban, természeti erőforrásokban, ráadásul pedig hatalmas hadisarccal sújtották, s még hadseregének létszámát, erejét is alacsony szintre korlátozták. A fellépő tanulók elszavaltak megannyi, témájában a trianoni traumához kötődő költeményt: Reményik Sándor Nem nyugszunk bele, Sajó Sándor Magyar ének 1919-ben, József Attila Nem, nem, soha!, Kerecseny János Fiamnak, Hangay Sándor Az én térképem, Papp-Váry Elemérné Magyar hitvallás című költeményét. Részlet hangzott el Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! c. regényéből. Az iskola diákjainak énekkara pedig előadta Kiss Kata Magyar vagyok, Petrovity Zorán, Szőke István Attila, Bankó Attila, Vraskó János, Szőke István Esküszünk, illetve Sztrebka Erika és Gulyás Szabó László István Trianon című dalát, míg Bornemissza Emese elénekelte Thurzó Nagy László-Sassy Csaba Dal a turulmadárról c. énekét. Az elhangzott művekből kicsendült az ország-szétdarabolás miatt érzett fájdalom, a mélységes igazságtalanság fölött érzett felháborodás, a békediktátumba való bele nem nyugvás érzése, valamint a hit, hogy visszavesszük, amit elragadtak tőlünk. És bizony, az egybegyűltek nemcsak meghatódtak, hanem akadtak, akik a szemüket is törölgetni kezdték.

A tanulók műsorát követően Illés Katalin a megemlékezés zárásaként kifejtette: „Nem vagyunk gazdagok, nem kapunk semmit ingyen, mindenért megdolgozunk, de büszkék vagyunk, és lehetünk is arra, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, mely számára nincs lehetetlen. Tudjuk, hogy egymásért vagyunk, s fogjuk egymás kezét jóban is, rosszban is. És amíg ez az erős lánc megmarad, addig van jövőnk. Hálát kell adnunk Istennek, hogy ide születtünk, hogy itt vagyunk, Ő pedig ránk bízta azt a nagy feladatot, hogy közösségünk jövőjéért munkálkodjunk. Majd beszéde zárásaként felolvasta a trianoni tragédia után emelt sátoraljaújhelyi Kálvárián olvasható Kalászy Erzsébet-idézetet: „És most, testvérek, boruljunk le imára, kérjük Istent, nézzen le szegény hazánkra, óvja, védje az elszakadt magyarságot. Vegye le rólunk a trianoni átkot! Ámen.”

Mindehhez pedig csak annyit fűzhetünk hozzá: Trianonnal nem ért véget a történelem, s a határok fölött átívelve, mégiscsak egyesül a szétszakítottságában is oszthatatlan magyar nemzet.

Lajos Mihály