KMKSZ-közgyűlés Badalóban

2019. június 23., 12:30

Június 22-én délután 16.00 órai kezdettel közgyűlést hívott össze a KMKSZ Badalói Alapszervezete, amelyet Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrajnai magyar parlamenti képviselő is megtisztelt jelenlétével. További résztvevői voltak még a rendezvénynek Péter Csaba, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának  képviselője, Jakab Lajos helyi alapszervezeti elnök, valamint Szalai Imre, Badaló polgármestere.

Elsőként Jakab Lajos köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette a közgyűlés központi témáinak – gazdaságfejlesztési programok, valamint a soron következő július 21-ei parlamenti választás – részleteit.

Brenzovics László beszéde kezdetén emlékeztetett arra, hogy mi történ az 5 évvel ezelőtti választáson, és hogy az azóta eltelt időszakot mi jellemezte. Elmondta, hogy Petro Porosenko volt ukrán elnök egyetlen egy ígéretét sem tartotta be, amelyet a kárpátaljai magyarság és az ukrán nép felé fogalmazott meg. Elsőként a magyar választó körzet létrehozására tett ígéretét szegte meg. Ezt követően – és talán ami leginkább fájdalmas számunkra – a már megszerzett jogainktól való megfosztás, valamint az oktatási, illetve nyelvtörvény elfogadása, majd a már 5 éve tartó és 13 000, köztük 13 kárpátaljai magyar  emberéletet követelő háborús konfliktus befejezése maradt el, de a gazdaság fejlődésére és helyreállítására tett ígéretéből sem valósult meg semmi. Az eltelt 5 év alatt Ukrajna lett az európai kontinens legszegényebb országa – holott erős a gazdasági potenciálja és gazdag ásványi kincs lelőhelyekkel rendelkezik –, a pénz néhány ember zsebébe került, az emberek pedig elszegényedtek – fogalmazott a képviselő. Ennek a sajnálatos tendenciának lett a következménye az a folyamat, amely a kárpátaljai magyarságra is erősen rányomta a bélyegét: az elvándorlás problémája – tette hozzá. Az elmúlt 5 év számlájára írható még az a tényező is, hogy a kárpátaljai magyarság, valamint a magyar érdekképviseletek munkatársai és közéleti, illetve politikai személyek mekkora nyomásnak voltak kitéve az ukrán hatalmi szervek részéről. Olyan dolgok történtek – pl. KMKSZ ungvári székházának felrobbantása, az SZBU által foganatosított megfélemlítési akciók vagy a határátkelőhelyeken történő vegzálások –, amelyekre korábban nem volt példa – mondta el a KMKSZ elnöke.

Brenzovics úr ugyanakkor azt is kiemelte, hogy mindezek ellenére – elsősorban Magyarország támogatásával – olyan eredményeket sikerült elérni, amilyeneket korábban nem tudott felmutatni a kárpátaljai magyarság. Badalóban, pl. a kultúrház, illetve a családorvosi rendelő teljes felújítása van folyamatban, ezenkívül két új óvoda is épült a településen az elmúlt időszakban, valamint a református templom felújítása is befejeződött, de tervben van az általános iskola rendbetétele is – összegzett a képviselő. Továbbá kiemelte, hogy az óvodaprogram keretén belül közel 100 kárpátaljai óvoda került felújításra vagy épült fel, illetve a Keleti Partnerség programnak köszönhetően 150 intézmény felújítása történt meg. Kihangsúlyozta: ezek a programok a jövőben is folytatódnak, illetve megvalósulnak olyan nagy beruházások, amelyek az egész Kárpátalja területére kihatnak majd. Hozzátéve elmondta, hogy június 21-én átadásra került a Rákóczi-főiskola sportcentruma, de nemsokára letételre kerül egy sportuszoda és -csarnok alapköve is, szintén Beregszász városában. Az iskolafejlesztési programmal kapcsolatosan arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy még ebben az évben megkezdődik a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium épületének  újjáépítése, illetve az egykori Beregszászi 2. Számú Középiskola helyén egy szakközépiskola létrehozását tervezik.

„Nagyon fontosnak tartom ezeket a fejlesztéseket, hiszen ezzel a gyermekeink számára perspektívák jönnek létre a szülőföldön, illetve méltó körülmények között tanulhatnak, fejlődhetnek” – emelte ki Brenzovics László.

Az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési programmal kapcsolatosan elmondta, hogy az elmúlt 3 évben 10 milliárd forint került befektetésre Kárpátalján, és 5 ezer vállalkozó kapott kisebb-nagyobb támogatást, valamint ennek hatására az újonnan bejegyzett vállalkozások száma 3 ezerrel nőtt, amelynek adóvonzata is van, és ez a helyi költségvetésbe kerül át – tájékoztatott az elnök úr. Hamarosan meghirdetésre kerülnek az újabb pályázatok, amelynek keretén belül már nagyobb összegre is lehet majd pályázni – tette hozzá.

Sajnálatos dolognak tartja viszont, hogy a Magyarország által folyósított 50 millió eurós kölcsön ellenére – amelyet az ukrán kormánynak adott – még mindig nem épült meg a Beregszászt elkerülő út. Továbbá ide sorolható még a határátkelőhelyek bővítésének a folyamatos akadályozása az ukrán hatalmi szervek részéről – fűzte hozzá.

Badalót illetően kiemelte, hogy a legfontosabb feladat mindenki számára az, hogy Badaló és Tarpa között létrejöjjön végre a határátkelőhely.

A választással kapcsolatban fontosnak tartotta, hogy sikerült megegyezni az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ). Az esélyekről úgy fogalmazott: – „Abban az estben komolyak ezek az esélyek, ha a kárpátaljai magyarság nagyobb számban megy el szavazni, mint az ukránok.” A körzet választóinak 38%-a magyar, legalább 9 jelölt lesz, így a szavazatok meg fognak oszlani a 73-as körzetben.

Arra biztatta, illetve kérte a badalóiakat Brenzovics László, hogy fogjanak össze és menjenek el szavazni, valamint kérjék meg a külföldön tartózkodó rokonaikat és barátaikat, hogy július 21-re, ha csak tehetik, jöjjenek haza, hisz nagyon fontos a kárpátaljai magyarság számára, hogy ezen a választáson jó eredményt tudjunk elérni – fogalmazott.

Ezt követően Péter Csaba vette át a szót, aki a választással kapcsolatosan úgy fogalmazott: „Óriási a tétje annak, hogy bejusson egy olyan ember a parlamentbe, aki minket – kárpátaljai magyarokat – képvisel majd.” A hatalom minden mocskos eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy ezt megakadályozza – tette hozzá. Figyelmeztette a jelenlévőket arra, hogy a szavazataikat meg akarják majd vásárolni a másik fél agitátorai, és ennek nehogy bedőljenek.

Szintén fontosnak tartotta elmondani azokat a fejlesztéseket, amelyek Badalóban az elmúlt időszakban megvalósultak. Továbbá üdvözölte Brenzovics László azon kijelentését, hogy támogatja a Badaló és Tarpa közötti határátkelőhely megépítését. Péter Csaba is összefogásra szólította fel Badaló lakosait a július 21-ei választással kapcsolatban, és ugyancsak arra kérte őket, hogy mindannyian menjenek el szavazni, és adják le voksukat a kárpátaljai magyarság jelöltjére.

D.P.