Jótékonysági félmaraton a kárpátaljai rászorulókért (Frissült)
Több száz gyerek és felnőtt futott az Ökumenikus Segélyszervezet által szervezett V. Beregszászi Jótékonysági Félmaratonon szeptember 28-án a beregszászi járási Jánosiban. Az esemény célja felhívni a figyelmet a szolidaritásra és a rászorulók megsegítésének jelentőségére.
A segélyszervezet pénzadománygyűjtést indított az 1353-as adományvonalon, amelyen hívásonként 250 forint adományozható kárpátaljai rászorulók javára. Az 1353-as kék színű mezeket viselő futók Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszóval, a szervezet önkéntesével rajtoltak el a település Barna György Stadionjából. A jótékonysági futáson a félmaratoni 21, illetve a 10 és az 5 kilométeres távra jelentkezett vállalkozók mellett a Beregszászi járás 15 iskolájából regisztráltak gyerekek a 800 méteres és a 3 kilométeres távokra.
Az eseményen másodszor részt vevő Gyurta Dániel tudósítónknak elmondta, azért tartotta fontosnak a jótékonysági félmaratonon való részvételét, hogy a 1353-as telefonszámot mezükön viselve minél szélesebb körben hívják fel a figyelmet a Kárpátalján élő rászorulókra és az Ökumenikus Segélyszervezet itt végzett tevékenységére. „Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, nagyon jó érzés itt lenni. Sok olyan pozitív élménnyel gazdagodtam itt, amiért azt érzem: öröm ide eljönni” – fogalmazott.
Az Ökumenikus Segélyszervezet az 1998-as kárpátaljai árvíz idején hozta létre kárpátaljai, beregszászi kirendeltségét, amelynek tevékenysége a közel húsz év elteltével mára a rászoruló, hátrányos körülmények között élők támogatására összpontosul. Nagy Ákos, a Segélyszervezet kelet- és közép-európai regionális igazgatója újságírónk kérdésére válaszolva kifejtette: „A jótékonysági félmaraton azzal a céllal jött létre, hogy felhívjuk az adományozók figyelmét arra, hogy mekkora szükség van Kárpátalján, s adományaikkal segítsenek hozzájárulni ahhoz, hogy újra több ezer rászoruló nagycsaládosnak és idős, egyedülálló nyugdíjasnak tudjunk segíteni a téli időszakban.”
Gerevich János, a szervezet kárpátaljai-ukrajnai kirendeltségének vezetője aláhúzta: a jótékonysági félmaraton által befolyt összegből a beregszászi és a járásban élő időseket, nagycsaládosokat és hátrányos szociális körülmények között élő gyerekeket fognak támogatni az őszi időszakban. „Az elmúlt évben 1500 címre szállítottunk ki élelmiszercsomagot, illetve fél-fél tonna tüzelőanyagot. Emellett tanoda jelleggel működtetünk egy csoportot, amelynek foglalkozásaira jelenleg 60 rászoruló gyerek jár el 3 iskolából” – emlékeztetett.
Az esemény támogatói az EU-FIRE Kft., az MKB Bank, a Szerencsejáték Zrt., a Meditop Gyógyszeripari Kft. és az AgileXpert. Közülük többen részt vettek a futáson is különböző távokat teljesítve. Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója az újságírónknak adott interjúban elmondta: „Nagyon jó lehetőségnek tűnt, hogy támogatóként és sportolóként is fellépjünk ma. […] Nagyon nagy mértékben támogatunk mindenféle sportot, amit a kollégáink végeznek, van egy sportegyesületünk több sportszakosztállyal. A futószakosztályból például húszan veszünk részt a mai jótékonysági félmaratonon. Szeretjük a sportot, és fontosnak tartjuk, hogy segítsünk ott, ahol tudunk segíteni. Ez pedig egy nagyon szép lehetőség rá.”
Külön kategóriában díjazták a férfi és a női futókat, s eszerint a férfiak kategóriájában a félmaratoni 21 kilométeres távon Makszim Popov lett az első helyezett, Roman Sulla a második, Olekszandr Todorov a harmadik, míg a nők kategóriájában Samu Lilla futott be elsőként a célba, Leszja Lohin a második, Varga Zsanett a harmadik helyezett lett.
Az V. Beregszászi Jótékonysági Félmaratonra négy országból érkeztek futók: Ukrajnából, Magyarországról, Lengyelországból és az Amerikai Egyesült Államokból. Lapunkat képviselve részt vett a futáson újságírónk, Csuha Alexandra.
lexi