Kőrösmezőn megemlékeztek az elhurcoltakról

Olvasói levél

2019. november 12., 17:07 , 981. szám

Mint minden évben, a kőrösmezői magyarok  idén is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól. November szele mindörökké emlékeztetni fog minket a 0036. számú rendeletre. 1990. október 14-én a kőrösmezői temetőben emlékművet állítottak a sztálinizmus és a II. világháború áldozatainak tiszteletére.

Kőrösmező lakosai szívükbe vésték a 41 római katolikus és református vallású magyar és német polgár nevét, kiket 1944. november 26-án internáltak. Mindannyiukat gyalogmenetben hajtották Sztarij Szamborig. Már útközben ketten meghaltak, nyolcan a Szibériába tartó vagonban haláloztak el és még 13-an az uráli lágerben. Kilenc hónap elteltével 13 kőrösmezői lakos tért haza. Még 28 fő neve örökre a szolyvai márványtáblákra van felvésve.

Dr. Tóth Mihály alkotmányjogász, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke, ki megtisztelte jelenlétével az emlékező egybegyűlteket, beszédében említette a magyarság veszteségeit, felidézte a történelmi gaztetteket.

Körünkben köszönthettük Ambrus Pál urat, a técsői magyar líceum nyugalmazott igazgatóját is.

Végül Mikulyák László esperes imát mondott az elhurcoltak lelki nyugalmáért.

Az egybegyűltek virágot helyeztek el és gyertyát gyújtottak a málenkij robot áldozatainak emlékére.

Keszler Mária