Nem szűntek meg a magyarellenes intézkedések: a KMKSZ nyílt levélben fordul Volodimir Zelenszkijhez

2019. november 23., 21:06

A kárpátaljai magyarság előtt álló kihívásokról, így a folyamatban lévő ukrajnai föld- és közigazgatási reform várható hatásairól, valamint jövő évi önkormányzati választásokra történő felkészülésről tanácskozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek éves konferenciája szombaton a Beregszász melletti Jánosiban.

A fórumon tartott elnöki beszámolójában Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az általános ukrajnai helyzetet elemezve hangsúlyozta, hogy az ukrán államhatalomban történt változások ellenére nincs javulásra utaló jel az ország nemzetiségpolitikájában, nem szűntek meg a magyarellenes intézkedések. Úgy vélte, kevés a remény arra, hogy a közeljövőben a nemzetiségek javára módosítják a jogfosztó oktatási és nyelvtörvényeket.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) folytatja az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ ellen megalapozatlanul indított büntetőeljárást, kihallgatásokra citálja az anyaországi támogatásban részesülő magyar vállalkozókat, a határátkelőhelyeken vegzálja a kárpátaljai magyar vezetőket és egyházi személyeket. Nagyon kedvezőtlennek nevezte, hogy az ukrán médiában rövid szünet után ismét beindult a magyarellenes kampány.

A KMKSZ elnöke az ukrajnai termőföldpiac közelgő megnyitása kapcsán hangsúlyozta, az Egán Ede-központ közreműködésével fel kell készülni arra, hogy a kárpátaljai magyarok ne szenvedjenek hátrányt a földtulajdont érintő változások következtében. Az Ukrajnában folyó közigazgatási reformról szólva kiemelte, el kell érni, hogy Kárpátalján működőképes magyar településtársulások jöjjenek létre. Ennek kapcsán – folytatta – a KMKSZ-nek fel kell készülnie a jövőre esedékes helyhatósági választásokra, hogy a helyi szinteken erősödjön a magyar érdekképviselet.

Brenzovics László közölte, tovább folytatódnak az anyaországi támogatási programok. Köszönetét fejezte ki Magyarországnak és a magyar kormánynak, hogy a nehéz körülmények közepette hathatósan támogatja a kárpátaljai magyarságot, valamint a szövetség alapszervezeti elnökeinek az eltelt év során kifejtett munkáját.

A konferencia résztvevői megszavazták, hogy a KMKSZ nyílt levélben forduljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz. Ebben a magyar szervezet a többi között emlékezteti az államfőt azokra a jogfosztó intézkedésekre, amelyeket az utóbbi években a kárpátaljai magyarság ellen foganatosítottak Ukrajnában. A KMKSZ felszólítja az elnököt, hogy törvényi felhatalmazásával élve tegye meg a szükséges lépéseket az ukrajnai kisebbségek alkotmányos jogainak biztosítása, a magyarellenes médiapolitika felülvizsgálata, a magyar szervezetek és közszereplők elleni alaptalan eljárások beszüntetése és az ukrán–magyar államközi konstruktív együttműködés erősítése érdekében. Kéri továbbá, hogy a nemzetiségekről szóló törvények kidolgozásába vonják be a kárpátaljai magyarság legitim képviselőit.

(MTI)