Az ukrán külügyminiszter fegyvereladásra sürgette Németországot

2020. január 8., 09:27

Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter felszólította el kedden egy lapinterjúban Németországot, hogy nyújtson katonai segítséget Ukrajnának, és emlékeztetett arra, hogy a múltban több fegyvereladásról szóló megállapodás az utolsó pillanatban meghiúsult ukrán és német vállalatok között.

Az ukrán diplomácia vezetője a Bild című német lapnak beszélt erről, az interjút az ukrán külügyminisztérium is közzétette a honlapján. „A világnak csak néhány országa nyújt katonai segítséget Ukrajnának. Németország békés külpolitikája ellenére a világ egyik legnagyobb fegyverexportőre. Ezekre a fegyverekre nekünk is szükségünk van. Minden alkalommal azonban, amikor cégeink megpróbálnak szerződéseket kötni német vállalatokkal, ezek a megállapodások, valószínűleg politikai okokból, az utolsó pillanatban meghiúsulnak. Reméljük, hogy ez a jövőben megváltozik” – fejtette ki Prisztajko.

„Nem tökéletes, de teljesen demokratikus állam vagyunk, amely arra kényszerül, hogy védje magátö – mondta, utalva a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktusra. „Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni” – hangsúlyozta.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Prisztajko tavaly december végén közölte, hogy Németország elutasította Ukrajna katonai segítségnyújtásra vonatkozó kérelmét. Részleteket nem hozott nyilvánosságra, azt sem közölte, hogy a kérelmet mikor terjesztette Kijev Berlin elé. Csupán reményét fejezte ki, hogy Németország meggondolja magát, és mégiscsak segítséget nyújt Ukrajnának védelmi képességi erősítésében.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a 2014 óta tartó Donyec-medencei válság kezdete óta Németország csaknem 1,4 milliárd euró pénzügyi támogatást nyújtott Kijevnek. A német kormány adatai alapján csupán az Ukrajna fejlődésének előmozdítását célzó együttműködés keretében Berlin 544 millió eurót költött el. Ezen felül Berlin 110 millió euró humanitárius segélyt, 500 millió euró pénzügyi kölcsönt, 25 millió eurót pedig az ország helyzetének stabilizálására irányuló intézkedésekhez nyújtott, továbbá mintegy 200 millió eurót fizettek Kijevnek az EU csatornáin keresztül.

(MTI)