Csapon nem csillapodnak a kedélyek

2020. január 15., 18:29 , 989. szám

Amint arról lapunkban is olvashattak, tavaly november végén nagy felháborodást keltett Csapon, illetve Tiszaásványban az a tény, hogy szeméttel teli idegen kukásautókat a csapi szeméttelepre ürítettek ki, amely a tiszaásványi földeken található. Kiderült, hogy a kukásautók Técsőről érkeztek, és egyes információk szerint a csapi szemétmennyiségnek több mint a kétszeresét szállították oda hetente több alkalommal.

A VII. összehívású Csapi Városi Tanács 45. ülésszakán megvizsgálták a kérdést, és a képviselők úgy döntöttek, ideiglenes bizottságot hoznak létre a város határában lévő szeméttelepen kialakult helyzet tisztázása, valamint a Tiszta Csap (Csisztij Csop), az Eko Csap, a Csapi Vízművek (Vodokanal Csop) kommunális vállalatok és a Csapi Piac (Csopszkij Rinok) – a város által a piacon működtetett cégek – tevékenységének kivizsgálása céljából. Elnökévé Balogh Oszkárt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) frakciójának vezetőjét választották meg. Novemberben sikerült elérniük azt, hogy leállították a szemétbehozatalt Técsőről, és azóta sem szállítanak oda szemetet.

Most bő egy hónap elteltével arról kérdeztük, hogy kaptak-e hozzáférést a szükséges iratokhoz, mire sikerült fényt deríteniük, és milyen további lépéseket terveznek a probléma rendezése terén.

Balogh Oszkár elmondta, hogy a bizottság nem kapott meg minden okmányt, amelyeket bekért.

– Nem tudjuk a kérdés valamennyi részletét tisztázni a szükséges iratok hiányában. A bizottsági tagok jártak a cégeknél, és elkérték a tevékenységükkel kapcsolatos okmányokat. A Csapi Vízművek és a Tiszta Csap kommunális vállalatoknál részben megkapták azokat, viszont a Csapi Piac (Csopszkij Rinok) vállalatnál elzárkóztak a kérés elől – jegyezte meg a bizottság elnöke.

Az utóbbi cég hivatalos levélben megindokolta, hogy miért nem engedélyezték a hozzáférést az iratokhoz, de az indokok – enyhén szólva – nevetségesek, lévén, hogy a városi tanács képviselői kérik a tanács által működtetett cég tevékenységével kapcsolatos okmányokat.

– A bizottság sok visszaélést talált a rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokban. Az egyik legszembetűnőbb az, hogy a 2020-as költségvetésbe is beütemeztek közel egymillió hrivnyát a tavaly ideiglenesen berekesztett szolgáltatások finanszírozására. Az alábbi link alatt található információ szerint a Csisztij Csop megnyerte a tendert, és 910 000 hrivnyát kap a december 10-én kelt 526. számú szerződés értelmében a város utcáinak naponta történő takarítására.

– Számunkra érthetetlen, hogyan lehetett a tanács döntése előtt meghirdetni a közbeszerzési pályázatot, és aláírni a szerződést a nyertessel. Kértük, hogy a felek alapozzák meg a szerződésben szereplő adatokat, de nem kaptunk kielégítő választ. Az okmányban egyébként olyan utcák is szerepelnek, amelyeket több éve nem takarítanak. Így valószínűnek tartjuk, hogy idén sem fogják – mondta Balogh Oszkár.

Egy másik kirívó esetre is felhívta a figyelmet.

– A tavalyi év utolsó tanácsülését december 23-ára hirdették meg két napirendi ponttal: Csap város 2020-as költésvetésének jóváhagyása és egyéb. Előre jeleztük, hogy sok képviselő objektív okok miatt nem tud majd jelen lenni, ennek ellenére megtartották. Valerij Szamardak polgármester ilyenkor olyan képviselőket „visz be” az ülésre, akik egyébként nem járnak, mint például ifj. Balogh Barna, aki a KMKSZ színeiben a roma közösség képviselőjeként jutott be és magyar ügyekben nem jár el szavazni. 14-en voltak jelen, akik közül többen érdekütközés miatt nem szavazhattak volna, de mégis megtették, és így lett jóváhagyva a város élettevékenysége szempontjából talán legfontosabb pénzügyi okmány. Ez kérdésessé teszi a 2020-as büdzsé érvényességét – emelte ki Balogh Oszkár.

Végezetül elmondta: az ideiglenes bizottság a tervek szerint a következő tanácsülésen, amelyre januárban, egyes értesülések szerint februárban kerül sor, számokkal alátámasztott, pontos beszámolóval tud szolgálni a vizsgált cégeket illetően, beleértve a szemétlerakót is.

Rehó Viktória